Hárman a nudista strandon

Hárman a nudista strandon

Néhány évvel ezelőtt történt, egy meleg nyári napon, amikor a barátnőmmel azt tervezgettük, hogy mit csináljunk a hétvégén. Mivel nemrég költöztünk erre a vidékre, nem sok ismeretünk volt, inkább csak találgatás szinten terveztünk.

A legjobb ötlet az volt, hogy menjünk le a tóhoz, ami gyalog negyed órányi séta volt csupán. Ez mindkettőnknek tetszett, és mivel meleg volt, és a nap még magasan járt, úgy döntöttünk, hogy most lesétálunk és felderítjük a terepet.

A parton elég sok hely volt a vízhez közel, de a legtöbb már foglalt volt,  párok, családok gyerekekkel, így elég sokáig járkáltunk, mire egy távolabbi részen találtunk egy olyan helyet, ami jónak tűnt. Elkezdtünk lepakolni a cuccunkat, ami szerencsére nem volt sok. Amikor leterítettük a takarókat, Móni odatipeg hozzám és a fülembe súgja, hogy nem vagyunk egyedül.

– Miért? Ki van még itt?
– A nagy fa mögött egy nő napozik meztelenül.
– Nem baj, láttam már nőt meztelenül, és mi is voltunk már nudista strandon.
– Jó, csak szóltam, hogy tudd.

Ahol letelepedtünk, pont jó hely volt hogy rálássunk a szomszédunkra. A hátán feküdt, és az arcára egy kis lepel volt terítve, és úgy tűnt mintha aludna.

Lányoknak

Móni javasolta hogy mártózzunk meg egy kicsit, aztán még napozhatunk egy kicsit. Felpattant mellőlem, és egy pillanat alatt ledobta az apró fürdőruciját, és már ment is be a vízbe. Csak néztem, csodáltam, majd amikor Ő már bent volt, én is ledobtam a nacit és utána mentem.

Úszkáltunk egy kicsit, majd kimentünk a vízből és leheveredtünk a takarónkon, és élveztük a nap simogatását.

Pár perccel később megbökdösött, és a fülembe súgta, hogy. Nézd a csajt. Felemelkedtem egy kissé, és megnéztem mi történik. A nő ugyanúgy feküdt mint eddig, a lepel az arcán, ám a lábai szétrakva, az egyik kissé felemelve, és az egyik keze a lába között matatott, amitől az egész teste hol megfeszült, hol elernyedt. Nagyon izgató volt.

Móni rám vigyorog, és visszafekszik, mellém. Ahogy nézem a nőt, érzem hogy a farkam egyre jobban kezd egyenesbe jönni, ám a szemem nem tudtam levenni a látványról. Miközben nézem a csajt ahogy maszturbál tőlünk néhány lépésnyire, a farkam már keményen áll, amikor érzem, hogy Móni keze kitapogatja, és megmarkolja.

– Tetszik mi?
– Naná. Nem is a tetszés, hanem baromi izgató így nézni.
– Akkor csak nézd, én addig elfoglalom magam.

Egy kis mocorgás után úgy helyezkedett el, hogy kényelmesen hozzáférjen a farkamhoz. Nem csak hogy hozzáfér, de a nyelvével látszik vele, időnként eltüntetve a torka mélyén. Tudja a kis drága hogy ezt nagyon szeretem, és tudja hogy sosem tudok neki ellenállni.

Miközben élvezem a szopást, egyszer csak azt látom hogy a nő ledobja a leplet az arcáról és felül. Ránk néz, pont a szemembe, és végig mustrálja ahogy ott fekszünk és ahogy a nőm szopja a farkam. Pár pillanatig csupán, aztán fogja a vizesüveget,  iszik belőle, majd a kupakot visszatekerve, újra minket néz. Aztán feláll, fogja a törölközőt, amin feküdt, és elkezdi belőle kirázni a port.

Na, gondoltam, már megy is el. De nem. Újra leterítette a türcsit, de most más szögben, és újra leheveredett. Most úgy feküdt, hogy pont szemben volt velem a lába köze, és ahogy kissé szétrakta őket, láttam a csillogó puncit, ahogy kéjesen megnyílik felém. Ekkor újra hozzálátott, hogy megsimogassa magát, de immár úgy hogy ez már csak nekem szólt. Illetve nekünk, hisz a mocorgásra Móni is felnézett, és látta milyen változás állt be.

Amikor a szomszéd immár célzottan újra hozzá látott a puncija megdolgozásához, de már nem csak szolidan, hanem mint aki hamar el akar élvezni. Így is történt. Kicsit visszafogottan, elég halkan, de azért jól érezhetően hamar elélvezett.

Aztán megint a türcsirázás, amire azt hittem megint hogy már megy is el, de megint tévedtem, de még mekkorát. Egy szó nélkül odatipegett hozzánk, majd a türcsijét leterítette mellém, Mónival ellentétes oldalamon, majd egészen közel jött, és odakönyökölt Mónival szembe, és úgy nézett mint aki egy hete nem evett.

Kezében a farkammal, Móni is csak nézett, nem tudta mire vélni a dolgot, de a nő csak mosolygott, és annyit mondott: Folytasd.

Móni ekkor a kis hegyes nyelvével megérintett, és közben nézte a reakciót, ami nem maradt el. Az idegen csajszi erre felszisszent, mintha neki nyaltak volna be, és közben kéjesen mosolygott, de a szemét le sem vette a farkamról. Móni megismételte a mozdulatot, és a reakció is ugyanez volt. Majd bekapta a farkam és lassan szopni kezdett. Ettől a vendégünk is bátrabb lett, és újra simogatni kezdte magát, ám közben vágyakozva nézte Mónit, és a szájában ritmikusan eltűnő farkam.

A csaj olyan sóvárogva nézett, hogy már kezdtünk tőle zavarba jönni, de ekkor újabb meglepetés következett. Ahogy Móni a farkam markolta, egyszer csak odatolta a csaj orra elé, aki nem tétovázott egy pillanatig sem, máris rábukott, és szinte magába szippantotta. Móni kicsit sértődötten ismét visszavette a kincsét, és vigyorogva szopta tovább.

De a vendégünk sem hagyta magát, kivette a kezéből és újra rábukott. Ez így ment egy darabig, miközben a nő folyamatosan ujjazta magát, aminek az lett az eredménye, hogy megint elélvezett. Én csak kapkodtam a fejem, de mondanom sem kell hogy nagyon élveztem.

Hárman a nudista strandon

Ekkor Móni megunta a játékot, felpattant mellőlem, és egy pillanat alatt fölém guggolt és és máris tövig voltam benne, Ő pedig egyre tempósabban lovagolt rajtam. Az idegen sem volt tétlen, tovább ujjazta magát az egyik kezével, a másikkal pedig minket simogatott, ahol csak elért.

Móni is hamar elélvezett, és ahogy lemászott rólam, a csajszi máris rábukott a farkamra és körbenyalogatta. Majd egy hírtelem mozdulattal rá akart ülni, de Móni megállította.
– Azt nem adom, az az enyém.

Én már alig bírtam magammal, és ezt a kedvesem is jól tudta, ezért neki állt, a kis finom kezével, el a farkam masszírozta. Én felálltam, hogy kényelmesen hozzáférjen, hogy közben a szájába is vehesse, ahogy azt ő szereti.

Hárman a nudista strandon

Mikor már közel voltam a csúcshoz, a vendégünk is odaférkőzött hozzánk, úgy hogy szinte ketten szopták egyszerre a farkam, és ettől igazán bedurrant, és egy hatalmas spriccelés lett az eredménye, amiből mindketten bőven kaptak.

Ezután mi ketten leheveredtünk egymás mellé, és csak szuszogtunk. Közben a vendégünk felszedte a törölközőjét, összeszedte a cuccait, és úgy ahogy volt pucéran távozott, miközben csak annyit mondott:
– Köszönöm.

Móni még utána szólt.
-Várj egy kicsit. Hogy hívnak? Kivagy Te?
De ő nem állt meg, nem nézett vissza.

Ezek után a hétvégi piknik eléggé unalmasra sikerült, pedig kerestük a csajt, de nem volt már sehol,  és azóta sem láttuk soha többet.

(forrás: mutasdafarkad.com)

Eddig 1775 alkalommal olvasták ezt az írást.
Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal is!

Tags:
0 Comments

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

©2017 Excite69

látogató számláló

Log in with your credentials

Forgot your details?

Az oldal használatával tudomásul veszed a cookiek használatát! (Cookie)

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close