Megszűnt az Excite69 szex közösség

Az érdeklődés hiánya miatt, a közösség működését megszüntettük.

Sajnálatos tény, hogy egy közösség, ami hasonló gondolkodású és azonos irányultságú tagokból áll, nem működik, mert láthatóan mindenki arra vár, hogy majd más megteszi, amit neki kellene. Sokan voltak, akik már a kezdetektől jelen voltak, akik reményeket fűztek hozzá, hogy talán ez majd jó lesz… De nem lett. Minden közösség olyan, amilyenek a tagok, és ha jól magadba nézel, akkor már tudod is, hogy miért. Az oldal eredeti gazdája, már évekkel ezelőtt kilépett a projektből, mert szerinte így nem fog működni, és lám bevált a jóslata.

A közösség fenntartása erőforrás igényes dolog, a működésben tartásához pénz kell, de mivel ingyenes tagság esetén nincs bevétel, megpróbáltuk a reklámokat bevetni, de mivel ezt is rendesen elkerülték a tagok, nulla fedezet volt az egészre, így a fejlesztések is sorra elmaradtak. Ez magával hozta azt a tényt, hogy a régiek sorra lemaradtak, újak meg nem jöttek.
Semmi baj, egy próbát megért.

Amíg nem találsz magadnak megfelelő játékot, szórakozást, addig ezen az oldalon adunk néhány tippet, hogy mivel tudnád kellőképpen felizgatni magad, vagy másokat.

Jó szórakozást




Log in with your credentials

Forgot your details?

Az oldal használatával tudomásul veszed a cookiek használatát! (Cookie)

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close