Idegen flotta csatázik a városunk felett
Alszom. Az álmomban azt álmodom hogy alszom, de valamilyen külső hatásra kinyílik a szemem, éber leszek. Fekszem a hátamon, és érzékelem a körülöttem lévő dolgokat, a szobám neszeit, a bútorok apró reccsenő hangját, A falióra ketyegését. Más nincs, csak a csend. De mégis. Mintha az ablakon át valamilyen fény szűrődne be, ami halvány árnyakat vet a falra, a padlóra, és rám is.
Miért? A város fényei jellemzően a plafont vagy a falak felső részeit világítják meg, ám ha a fény a padlóra vetül, akkor az más. Akkor az fentről világit lefelé. De vajon mi lehet az? Egy ideig töprengek rajta, hogy vajon mi lehet, aztán meg azon gondolkodom, hogy felkeljek-e hogy megnézzem. Ahogy az ablak felé fordítom a tekintetem, a függönyön át látom, hogy valamilyen halvány fényfoltok játszanak fogócskát az éjszakában. Talán egy távoli tűzjáték, aminek a hangja nem ér el idáig.
Kicsit később, a halvány fények közé, erősebb villanások is keverednek. A kíváncsiságom azt mondatja velem, hogy keljek fel, és nézzek utána, ám a szemem inkább álmos, aludnék tovább. Nézem még egy ideig a fények játékát, miközben arra gondolok, hogy tűzjátékot láttam már, ám annak egészen más a fénye. Mégis csak utána kéne járni, hogy mi is ez valójában. Mire a gondolat végére érek, a szemem becsukódik. Ám az álom folytatódik, és én elhatározom, hogy utánajárok a dolognak. Felkelek, és az ablakhoz lépek, amikor egy távoli robbanás hangja töri meg az éjszaka csendjét. A robbanás, ha tényleg az volt, jó nagy lehetett, hiszen belerázkódik minden, és én az ablak függöny helyett a szőnyeget markolom. Amikor feltápászkodok, a padlóról, megfogom a függöny szélét, és elhúzom. Kinézve az ablakon nem látok semmit. Az az mégis csak. Valahol tovább villódznak a fények, ami a szemközti házak falára vetül.
Ismét egy robbanás rázza meg a világot, amire felébredek. Az ágyban fekszem, és álmodom, hogy álmodok. Ez marha jó. Ismét felkelek, és az ablakhoz lépek, majd elhúzom a függönyt, és meglátom a szemközti ház falán a felvillanó fényeket. Ez igazán különös. Gondolom magamban. Vajon mi lehet ez? Mivel az ablakból nem látok többet, kilépek az erkélyre, hogy onnan vegyem szemügyre a környéket, ám innen sem látok többet. Egyvalami azonban feltűnik. Az égbolt, ami általában fekete szokott lenni, most mintha világosabb lenne. Nézelődök még egy kicsit, aztán eszembe jut, hogy ha ennél többet akarok látni, akkor le kell mennem az utcára, mert onnan ellátok a másik irányba is, ami választ adhat arra, hogy mi történik.
Menjek vagy ne? Ez itt a kérdés. A kíváncsiságom hajt, ezért belebújok a nadrágomba, és magamra kapok egy pólót is, majd kilépek az ajtón, és irány a lift. A házban nincs mozgás, minden csendes, csak a felvonó hangja hallatszik. Amikor a földszinten kilépek a kabinból, az előtérben már látszanak a fényvillanások. Most már egészen biztos vagyok abban, hogy ez nem tűzjáték.
Elindulok a kapu felé, majd amikor kilépek rajta, felnézek az égre, ahol most sokkal határozottabban látszanak a fényvillanások, ám azt nem látom, hogy maga a fény honnan származik. Elindulok az utca vége felé, ahol a park van, ott nem takarja el semmi a láthatárt, onnan biztosan meglátom hogy mi történik. Amikor már majdnem kiérek az utcából, akkor egy fentről érkező fényvillanás vonja magára a figyelmemet. Felnézek az égre, akkor meglátom. Egy hatalmas tűzgömb lángol fel a magasban. amikor meglátom megállok, és csak bámulok rá. Néhány pillanattal később a fénygömb elenyészik a sötétségben, mivel nem látok mást, tovább megyek a park felé, ám az utolsó métereket már futva teszem meg.
Végre ott vagyok. Felnézek az égre, és amit látok, attól lemerevedek, néhány percig csak állok ott, miközben a döbbenet lebénít. Az égen, egy hatalmas űrhajót látok, ami látszólag mozdulatlanul lebeg a város fölött, és aminek a méretei minden képzeletet felülmúlnak. A nagy objektum körül még több, kisebb űrhajó van, amik statikusan a nagyhoz igazodva, mintha azt védenék. Ezen kívül a formáció körül több tucatnyi kicsi égi jármű szeli keresztül-kasul a teret, és az eget. Ezek a kisebb járművek, hihetetlen sebességgel cikáznak az űrhajó, és a felszín között, miközben lőnek is valamire, ami egy fényrobbanással eltűnik. Sajnos azt nem látom hogy mi a célpont.
A látvány félelmetes és felemelő is egyben. Nem tudom milyen halatom irányítja ezeket, ám abban biztos vagyok, nem nem a mi ellenségink, nem a földi élet ellen irányul az offenzíva. De akkor ki a célpont? Ott állok és földbegyökerezett lábakkal nézem az égi csatát, de nem érzek semmiféle félelmet. Percekig nézem a történéseket, amikor arra leszek figyelmes, hogy a kicsik eltűnnek a nagyobbakban, majd sorban tovább állnak, Legvégül a legnagyobb távozik, de ne úgy mint a kicsik, hanem egyszerűen felszívódik az éjszakában.
Amikor az ég kiürül, és a fények is eltűnnek, akkor hallom meg a csata tóhangjait. A városban minden felől szirénák hangját hallom,
A következő, amire emlékszem, hogy felébredek. Az álom még ott van bennem, ami nem is álomnak tűnik, hanem egy valóságos élménynek. Egy álom, ahogy telik az idő, egyre halványabb lesz, megkopik, és egy ponton teljesen megsemmisül a tudat számára. Ez az álom, viszont évek múltával is úgy él bennem, mintha valóban megtörtént esemény szemtanúja lettem volna. Van még valami ezzel kapcsolatban. Ez az álom rendszertelen időközökben megismétlődik. Az esemény nagy vonalakban mindig ugyan az, ám részletekben elrétnek. Néha van ennek az álomnak egy olyan változat is, amikor mintha lekésném az eseményt, vagy talán túl korán érkezek a helyszínre. De az is lehet, hogy nem ott vagyok, ahol az esemény megtörténik, mert látom az ében a felbukkanó formációkat, a nagy és a kisebb űrhajókat, látom, ahogy az égen tovahaladnak, majd eltűnnek.
Már régen álmodtam ezt, ezért már nagyon várom, hogy újra átélhessem ezt az izgalmas kalandot.
Szeretem ezt a témát írni és olvasni.
