• +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%

Egy attikai éjszaka

– Szép naplementénk van, nemde?
– Egyetértek. Ritkán süt ilyen bordóvörösen. S ahogy elvegyül benne a felsőbb tartományok élénkpirosa, ami lassan átkúszik ibolyába, majd sötétkékbe… Igazán csodálatos színvilág! Szinte költeménybe illő!
– Tudod, Horatius, hogy minek van még hasonlatos színe az égaljához? Ennek a vörösbornak, amit kifejezetten a tiszteletedre hozattam elő pincémből! Kiváló évjárat, az itáliai szőlő legjavából. Igyunk egy kupával!
– Ej, Gaius! Milyen házigazdának tűnik az, akinek asztalára a vendég helyezi le a bort?
– Milyen vendég az, ki nem kedveskedik ajándékkal régen látott barátjának. Különben is: a vacsorához megízleltük már Hellénföld nektárját, úgy helyes, hogy most Róma bora következzék. Mit szólsz hozzá?
– Nem bánom, legyen. Nagylelkűséged lekötelez.
– Add hát a kupádat! Teletöltöm, így ni! Legalább valami visszaidézi az egykori itáliai napok emlékét. Egészségedre!
– Egészségedre!
– No, hogy ízlik?
– Igazán kiváló! Bacchus arany ichorja se lehetne édesebb, de erejét is érzem: főbe rúg már ily kevés, mint a megvadult krétai bika.
– Látom, nem változtál. Továbbra is szóvirágokban beszélsz.
– Aki egyszer a művészet oltárára helyezi életét, az el se mozdíthatja onnan többé. De ezt te is jól tudod, úgy vélem, hisz jómagad is művész vagy: a jó és méltányosság művésze.
– Ha így szemléljük, valóban. De kettőnk hivatása mégis némiképp más. Te a világ csodáit, érzéseid változékony tengerét öntöd szavakba, én pedig mindennapi életükhöz adok tanácsot az embereknek. Te egy másik világban jársz lélekben, én szigorúan ragaszkodom ehhez. Te az apró csodákat és szépségeket látod meg, én a releváns részleteket. Te gyönyörködtetésből űzöd művészeted, én a konfliktusok megoldása végett.
– Én mégis azt mondom, kettőnk művészete egy és ugyanaz. Hisz mindketten alapvetően az emberi természettel foglalkozunk. Gondolkodunk róla, próbáljuk megérteni, s e tudást felhasználni megfelelőképp.
– Az alap talán egy, de a módszer más. S így a világszemléletünk is az. Nézzünk pár példát! Vegyük például a naplementét. Mit mond neked?
– Megszámolhatatlan dolgot… A lassan hanyatló nap mindnyájunk közös sorsának, a halálnak metaforája. Ám mivel tudjuk, holnap felkel, egyúttal az újjászületésé, a reményé is. És a színek! Ó, azok a mesélő színek! Oly gyönyörűen olvadnak egymásba, oly egyedi képet alkotnak, hogy öröm nézni. Naplemente… Ódát kell írnom róla, azt hiszem…
– Na látod, erről beszéltem. Te érzelmeid függönyén át, majdhogynem érzelgősen tekintesz a világra. Sok szépséget látsz a naplementében, de mindez csak gazdag fantáziád képezte toldalék. Mert mi valójában a naplemente? Mint a neve is mutatja: a nap lehanyatlik. Az éj eljövetelét jelzi, mely óvó intés minden aljas tolvajnak, hogy tettüknek ez órától kezdve súlyosabb következménye van – főleg, ha tetten érik őt. Ennyit jelent csak a naplemente.
– Na de kérlek! Nem gondolkodhatsz örökké csak a jogról! Miért nem tudod egy csöpp ideig a szépet nézni a világban?
– Mert a jogász minden pillanatban jogász kell legyen. Aki váltogatja álarcait, az belezavarodik a szerepekbe, s ha e zavar épp egy per kellős közepén beállván ostobaságot mondok, jó nevem darabokra tör.
– Sivár lehet a világ szemednek, ha bármerre nézel, jogviszonyokat, jogalanyokat s jogi tényeket látsz.
– Azt hinnéd, de nincs így. A szépsége megvan ennek is. Jó tudni, hogy adott esetben mi a helyes döntés, mit szabad, mit nem… Mindez szép és hasznos. A jogtudomány az isteni és emberi dolgok ismeretének összessége.
– Milyen érdekes gondolat… De nem hasonlít ebben is a költészetre? Hisz egy himnuszban vagy ódában is egyesül a két szféra…
– Mindenáron el akarod velem fogadtatni, hogy a jogász s a költő hasonló mesterséget űznek.
– Mert ez így van. Hisz mindketten fennkölten fogalmazunk, írunk, szavalunk. A különbség csak a célban, okban és stílusban érhető tetten. Ennyi változatosság viszont kell, hisz enélkül egyszínű lenne a világ. Képzeld, ha mindenki ugyanarra gondolna egy bárányfelhő láttán… Nem lehetne eredeti szonettet írni.
– Ha már itt tartunk… Érdekelne a véleményed egy esetről, amiben nemrég képviseltem valakit. Kíváncsi vagyok, hogy a te joghoz kevéssé értő művészi szemed milyen ítéletet hozna. De előtte engedd meg, hadd töltsek még egy kupával!
– Igazán rendes tőled! Hallgatlak.
– A személyek nevét természetesen nem hozhatom tudomásodra, így álneveket használok. Tehát a következő történt: Primus nagy ünnepséget szervezett a fia, Secundus március idusán esedékes születésnapjára. Elküldte a rabszolgáját, Tertiust, hogy vásároljon aranytálakat a jeles alkalomra, aki Quartusnál talált is megfelelőeket, amiket kifizetett és hazaszállított. Azonban az ünnepség előtti napon feldúlva rontott be Primus házába Quintus, s azt állította, azokat a tálakat ő vette meg Quartustól azzal a feltétellel, hogy a mai napon szállítja el tőle. A kérdés tehát: ki tarthatja meg az aranytálakat?
– Ez aztán feladvány! De hadd kérdezzek még valamit: mindkét vevő kifizette a tálak árát?
– Így bizony.
– Hm. Úgy lenne igazságos, hogy osztozzanak rajta, s a hibádzó összeget visszakapják Quartustól.
– Érdekes meglátás. Kicsit utópisztikus. Elárulom neked a jog jelenlegi állása alapján született megoldást: Quartus jogszerűen, tulajdonosként bonyolította le az első adásvételt. A másodiknál, mikor Primusnak adta el ugyanazon tárgyakat, már nem ő volt a tulajdonos, hisz eladta a tálakat Quintusnak. Vagyis az első vásárló joga erősebb. A tálakat Quartus kapja, Primus pedig beperelheti Quartust a vételár megtérítésére.
– De akkor hogy kap tálakat?
– Vehet másikat.
– Ej, milyen szögletesen gondolkoztok ti, jogászok!
– Nem inkább ti, költők vélekedtek mindenről túl szentimentálisan?
– Meglehet, igazad van mégis. Különbözőek vagyunk. Tényleg közös a gyökerünk, de más úton lépkedünk, más szemmel vizsgáljuk a világot. Egy nagy kérdés gyötör már csak. Szerinted lehet valaki egyszerre költő és jogász?
– Én úgy vélem, nem. Aki a jogot műveli annak minden szava pontos és precíz kell legyen, nem élhet tehát sziporkázó szóvirágokkal és kétértelmű képekkel.
– Én pedig azt mondom, de! Mert a jog nem más, mint a törvények, a logika és az emberek ismerete, ez pedig mind megtanulható. Tanulni pedig mindenki tud, míg hexameterben verset írni csak a költő. Vagyis én éppúgy meg tudnám tanulni a te nagy tudományodat, s ki tudja, talán még jobb is lennék benne, mint te.
– Mintha a poétika nem lenne megtanulható…
– Érzék is kell ahhoz!
– Igen? Tegyük próbára! Elkezdem átadni neked jogi ismereteimet, majd utána választunk egy ügyet, s mindketten megoldást készítünk rá. Te pedig kioktatsz engem a versművelés titkairól, s írunk egy-egy ódát. Öt jogismerő dönt az első forduló győzteséről, s öt művészethez értő személy a másodikéról. Így eldől, melyikünk mestersége a nehezebb, s lehet-e valaki egyszerre jogász és költő.
– Nem bánom, legyen. Kezdjünk is neki!
– Lement már a nap, úgy látom…
– No és? Éjjel születnek a legforróbb gondolatok lázas és álmos öntudatlanságunkban! Ez az elme művelésének igazi ideje! Tölts hát még bort, és kezdjük!
– Hosszú lesz ez az éjszaka…
– Annál jobb: a tanulásra sose lehet elég időt szánni.

Ezt a novellát eddig ennyien olvasták el:4
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%
Tags:
Még senki nem szólt hozzá, legyél Te az első.

Szólj hozzá Te is.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2012 - 2024 Created by Platinum Design Novella - Felnőtteknek írunk!

You cannot copy content of this page

Lépj be a fiókodba

Forgot your details?