• +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%

A játékos

A JHVH jelű felhasználó tisztában volt azzal, hogy túl sok figurát tart játékban. Gyorsabban fejleszthette volna a birodalmát, ha minden generációból csak egyetlen nézőpontkaraktert választ, de előszeretettel használta ki a program azon funkcióját, amelynek segítségével egymás után belebújhat valamennyiük bőrébe. Ahogy végigélte azok kalandjait, még inkább a magáénak érezte a projekciót. Sokkal valósághűbb így, mintha, mondjuk kívülállóként irányítaná a játékot.
Hamarosan lejár a szabadsága, és lassítania kell a tempón, de előtte csúcsra járatja a gépet.
Most már tudja, hogy rossz sorrendet választott. Ezt a mostanit az utolsó karaktere elé kellett volna vennie, akkor a megszerzett tapasztalatok birtokában az előző életét kiteljesíthette volna. Mindegy, ez van. Felnézett az értékelő mezőre. Nem is volt olyan eredménytelen élet az előző. Bár annyira sikeres sem, mint két szinttel lejjebb az, amikor menekülőből szellemi vezérré vált. De legalább a kínhalált elkerülte. Vagy ott volt az a karakter, amelyik bőrében rátalált a tér és az idő kapcsolatára. De leginkább a színészeket meg az írókat szerette. Mókás volt olyan valaki életét élnie, aki ugyanezt teszi más kitalált karakterekkel.
A mutatói optimális szinten állnak, és összegyűlt a kredit a következő küldetéshez.
Ekkor nyitott be a szobába a felesége.
‒ Kész az ebéd, asztalhoz!
‒ Nem megállítható ‒ felelte ő hátra sem fordulva.
‒ Addig elvan magában is a játék, amíg megebédelsz.
‒ Ezt a karaktert még végigviszem.
‒ Csak ki ne hűljön a bantánta!
‒ Szeretem hidegen is ‒ vetette oda, arra azért vigyázva, nehogy megbántsa a nőt. Ha minden jól megy, nemsokára szintet ugrik, akkor büntetlenül kiléphet, és a nap hátralévő részét a feleségének szentelheti.
JHVH visszavedlett Rénóvá, az űrhajóparancsnokká, aki tétován álldogált a válaszára váró tanács előtt. Izmos ujjai a pultba kapaszkodtak, a hideg fém érintése segített visszatalálnia a jelenbe.
Mintha megszédült volna, de már jól van. Mi is volt a kérdés? Igen, igen, az utazás.
‒ Természetesen vállalom. Megtiszteltetés számomra, hogy én vezethetem az expedíciót. ‒ Hangja elárasztotta a tanácstermet, majd elült. A tanács elnöke elégedett intéssel bocsájtotta útjára a frissen kinevezett kapitányt.
Rénó tudta, hogy nem ő volt az első jelölt, de a többiek visszautasították a felkérést. Ez eleinte bántotta az önérzetét, de mire eljött az indulás ideje, teljesen belelovalta magát a küldetésbe, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy megkaphatta volna más is a posztját.
Büszkén lépett a hídra, de gyomrára rátelepedett az idegesség. Az elsőtiszt, Barabás után másodiknak érkezett.
‒ Békés utat! ‒ emelte üdvözlésre a kezét.
‒ Sikeres hazatérést! ‒ felelte az elsőtiszt.
A kiképzés során megismerték egymást, és mindketten megelégedéssel nyugtázták a másik kinevezését. Lara, a kormányos belépésekor cinkos mosollyal kacsintottak össze.
‒ Örülök, hogy ő is velünk tart ‒ kacsintott Rénóra Barabás.
‒ Bár lényegében az egész utat átalusszuk, mégsem mindegy, kit látok meg elsőként, amikor magamhoz térek.
Az elsőtiszt gonoszkás mosolyra húzta a száját.
‒ Remélem, rám gondoltál! Lara engem kelt, aztán, ha úgy látjuk jónak, te is csatlakozhatsz hozzánk.
A kormányos úgy tett, mintha nem tudná, hogy a férfiak róla pusmognak, a pultjához lépett, és ellenőrizte a műszereit.
‒ Minden rendben, kisasszony? ‒ állt meg mellette Rénó.
Lara hideg mosoly mögé rejtette az idegességét.
‒ Részemről indulhatunk.
‒ Megyek, beszélek az irányító központtal. ‒ Rénó gyengéden megszorította a nő karját, aztán a helyére sétált, és teljes figyelmét a felszállásnak szentelte. Nem foglalkoztatta, hogy amikor majd magához tér a sztázisból, csak a két útitársa lesz életben az ismerősei közül. A feladatukra koncentrált. Meg kell vizsgálniuk a SETI által bemért ismeretlen jel forrását. Most örült életében először annak, hogy nem alapított családot.
A jel kozmikus léptékkel mérve a szomszédból érkezett, és a kormány úgy ítélte meg, hogy az adófizetők szívesen áldoznák a megismerésére a pénzüket, ha tudnának a létezéséről. Azért a biztonság kedvéért Plútó expedíció néven futott a program.
‒ Sikeresen irányba álltunk ‒ konstatálta Barabás.
‒ Mielőtt megszüntetjük a mesterséges gravitációt és álomba szenderülünk… ‒ Rénó sejtelmes mosollyal lenyitotta az egyik konzol ajtaját, három poharat és egy palack burgundivörös italt vett ki belőle.
‒ Nem ihatunk alkoholt sztázis előtt ‒ tiltakozott Lara, mire a két férfi összenevetett.
‒ Ártalmatlan cucc ‒ biztosította Rénó. Kitöltötte az italt, az egyik poharat a nő kezébe nyomta. ‒ Biztonságos hazatérést!
Lara az italába szagolt, óvatosan belekortyolt. Amikor megérezte a gyümölcs telt aromáját, megkönnyebbült.
‒ A sikerre! ‒ emelte a többiekre a poharát.
Barabás megrántotta a vállát.
‒ Ha neked ez a fontos. ‒ Ő is ivott.
‒ Mi más lehetne fontos? ‒ nézett rá meglepetten Lara.
‒ A kaland ‒ felelt meg barátja helyett a kapitány.
‒ Nagy kaland lesz! Végigalusszuk az egészet ‒ morogta a nő, de aztán a férfiakhoz hasonlóan ő is kiürítette a poharát meg az agyát, hogy felkészüljön a sztázisra.
Rénó feküdt be utoljára a gépbe, előtte még ellenőrizte a berendezéseket.
‒ Vigyázz ránk, pajtás! ‒ veregette meg a vezérlő pultját. Várt egy kicsit, maga sem tudta, mire, aztán bekúszott a sztázisgépbe az útitársai mellé.
A semmi közepén fekszem, kristályosodott ki újra meg újra a gondolat a fejében kavargó zűrzavarból.
‒ Jó éjt, világ! ‒ kiáltotta, hogy elűzze a mellkasára nehezedő nyomást, de a megnyugvást végül az ereibe fecskendezett anyagok hozták meg, amelyek elengedhetetlenek voltak a vegetatív funkciók szabályozásához.
Rénó megszédült fektében, tenyerét a kapszula falának tapasztotta. A szédülés bizonytalansággá szelídült, majd a férfi testében szétáradt a nyugalom. A semmi már nem csak körülfogta, a belsejében is lerakódott.
A vezérlő őt ébresztette elsőként. Úgy ült a sztázisgép szélén, mint normál esetben az ágyán szokott. Ennél többre számított. Valami felemelő, mégis bizonytalan érzésre. Elvégre negyvenegy évet aludt át. A Földön eltelt időhöz képest pedig századokat. De semmi.
Az eddig némán működő berendezés megelevenedett, ahogy a másik két utast is igyekezett életre kelteni. Lara gépének teteje felnyílt, a nő felült és kábán Rénóra meredt.
‒ Ó, már emlékszem, baszki! ‒ tört fel belőle, majd a szája elé kapta a kezét. ‒ Elnézést, csak ez a rohadt fejfájás!
Barabás kapszuláján piros figyelmeztetőfények villantak fel. Rénó felpattant és odaugrott. Az átlátszó tetőn át az elsőtiszt zöldes-barnás színben játszó, múmiává aszalódott arca meredt rá. A kiszáradt szemüreg és a pergamenszerűvé vált bőr alatt kirajzolódott szabályos fogsor láttán Rénó megtántorodott, felkavarodott a gyomra, öklendezve, rogyadozó térddel hátrált el a sztázisgéptől, de sikerült visszanyelnie a feltörő hányadékát.
Lara rosszat sejtve közeledett. A kapitány elkapta a karját, és magával húzta az aprócska lakószárnyba.
‒ Hozd rendbe magad, aztán cserélünk ‒ mutatott a tisztálkodó kabinra.
‒ Barabás ‒ rebegte a nő.
‒ Nem szenvedett ‒ rázta meg a fejét a kapitány. Megvárta, hogy Lara magára csukja a kabint, aztán visszatért a vezérlőhöz.
Barabás hullájától még az előtt meg kellett szabadulniuk, hogy fertőző ágensé válna. Takarót terített a sztázisgép tetejére, hogy Lara ne láthassa majd a holttestet, aztán beállította a szervesanyag-megsemmisítőt. Megállt a kapszulákkal szemben. Hihetetlen, hogy képtelenek voltak három megbízhatóan működő gépet építeni!
‒ Rohadjatok meg! ‒ rúgott Barabás furcsa ravatalába, aztán zihálva roskadt egy székbe. Szorosra zárt szemmel igyekezett visszanyerni az önkontrollját, és erőt gyűjteni a folytatáshoz. Motoszkáló hang riasztotta fel a gondolatit eluraló káoszból. ‒ Egy perc és itt vagyok ‒ nézett a visszatérő Larára. Elment, hogy ő is lemossa magáról az évtizedes koszt.
A szervesanyag-megsemmisítő halk surrogással energiaszeleteket készített Barabás testéből. A földi kiképzéskor ezt a tényt legfeljebb morbidnak találta, most eszmélt rá, hogy nagy valószínűséggel sem ő, sem Lara nem fog többet enni a csemegéből.
A kapitány újabb palack burgundivörös italt vett elő, amivel halott barátjára koccintottak. A kormányos a búcsúztató végeztével is megbűvölten nézte Barabás üres kapszuláját.
‒ Meg kell tennünk, amiért idejöttünk ‒ érintette meg a nő karját Rénó.
Lara összerezzent, aztán egy szempillantás alatt harcra kész volt. Kifejezéstelen tekintetét látva Rénó szíve összeszorult. Ugyan kinek is játszák ők itt a kemény katonát?
‒ Ülj le! ‒ intett Barabás helye felé. A rövid mozdulattal elsőtisztté nevezte ki a nőt. Visszavette az irányítást az automatától, Lara a jel forrását kereste.
‒ Itt nincs semmi. Biztos jókor ébresztett a vezérlő? ‒ aggódott a nő.
Rénó hasonlóan tanácstalan volt, a barátja halála megrendítette a berendezésbe vetett hitét.
Az űrhajón nem volt ablak, falba süllyesztett kamerák küldték a képeket a kivetítőre. Rénó körbepásztázta maguk körül az űrt, éles szeme egy idegen formán akadt meg. Felnagyította a képét.
‒ Az meg mi? ‒ ámuldozott Lara.
‒ Olyan, mint egy gigantikus, örvénylő vízgömb a semmi közepén.
‒ Onnan jöhetett a jel. Jól van, ne nagyítsd tovább!
‒ Nem én csinálom. ‒ Rénó az eredeti méretére zsugorította a felvételt, ekkor tisztán kivehetővé vált, ahogy a gömb fokozatosan növekszik.
‒ Mi ez? Féreglyuk? Vagy egy kozmikus húr bejárata? ‒ találgatott Lara.
‒ Azok nem növekednek.
‒ Van jobb ötleted?
Rénó alaposan megnézte magának a felfúvódó valamit.
‒ Portál ‒ jelentette ki határozottan.
‒ Mesterséges kapu?
A gömb addig tágult, amíg fel nem falta Rénó hajóját. Akkor az űrhajó, mint az elaggott bőr, lehámlott a két utazóról, Rénó és Lara minden átmenet nélkül egy ismeretlen bolygó felszínén találták magukat; éppen olyan vörös lények gyűrűjében álltak, mint a gyümölcslé volt, amit a hajón ittak. Hiába forgatták a nyakukat, a hüllőszerű lények eltakarták előlük a kilátást.
‒ Békés felfedezők vagyunk ‒ nyújtotta az idegenek felé üres tenyerét Lara. ‒ Egy jelet követünk.
A puhatolózó szavakért cserébe sziszegő, pattogó hangokat kaptak válaszul.
‒ Üdv, burgundi népe! ‒ Rénó igyekezett minél több kedvességet belevinni a hangjába, hátha a lények megérzik jó szándékukat. Laza stílusával félelmeit akarta palástolni, kevés eredménnyel.
‒ Olyanok, mint a raptorok ‒ intett a szemével a lények felé Lara.
‒ Piros, gömbölyded, plüss Disney raptorok ‒ felelte a kapitány le sem véve róluk a szemét.
‒ Szerintem pedig félelmetesek. ‒ A kijelentéssel Rénó sem tudott vitába szállni. ‒ Nézz fel! ‒ Lara hangja rémülettel telt meg, a kapitány sietve teljesítette a kérését.
A hullámzó gömb-portál a fejük felett lebegett, a tulajdon űrhajójuk repült feléje, és el is tűnt a belsejében.
‒ Hová megy a hajónk? ‒ szakadt ki Rénóból önkéntelenül a kérdés.
‒ Vissza a bolygótokra ‒ született meg a válasz az agyában.
Ebben a pillanatban a plüss raptorok rájuk vetették magukat, apró tüskék ezrei mélyedtek a húsukba. Rénó őrjítő fájdalmában felordított. Abban reménykedett, hogy a kín elveszi az öntudatát, vagy egyfajta katatón állapotba süllyeszti, de végül a kapcsolatot vesztette el a testével. Utolsó gondolata Barabás volt. Sztázis alatt csendben elaludni. Mennyivel kíméletesebb halál jutott a barátjának! Valahogy ismerősnek tűnt neki ez a gondolat, de nem tudta megragadni. Képtelen volt bármire is koncentrálni. Azt, amikor a burgundiak darabokra marcangolták a testét, már nem érezte.

JHVH zihálva tépte le magáról a neuron kapcsolatot biztosító fejpántot.
‒ De utálom, amikor így van vége! ‒ morogta. A kivetítőre nézett, amelyen új ablak nyílt a következő szöveggel: 7. szint nyitva. Üdv a multiplayer módban!
A játékos elégedetten elmosolyodott. Végre jogosultságot kapott a hálózathoz. Holnap első dolga lesz szövetségesek után nézni. Nem hagyhatja, hogy ezek a Burgundivörösök elfoglalják a Földet.
Kikapcsolta a gépét, és a kertbe sétált, ahol már várta a megterített asztal.

Ezt a novellát eddig ennyien olvasták el:2
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%
Tags:
4 hozzászólás
  1. Zora Blade 1 év ago

    Húúú, ez egy igen érdekes kis novella volt. Az RPG világát teljesen jól eltaláltad, jó volt a hangulat és a gondolat is. Nagyon tetszett! 🙂

    • +0
    • -0
    • 0
    0 X
    Tetszik Nem tetszik
    0% 0%

    • Klára Borbíró 1 év ago

      Örülök 😀

      • +0
      • -0
      • 0
      0 X
      Tetszik Nem tetszik
      0% 0%

  2. Tom Brown 1 év ago

    Volt már ehhez hasonló élményem, és azt gondolom már mindenki másnak is, akit beszippant a játlkok világa.

    • +0
    • -0
    • 0
    0 X
    Tetszik Nem tetszik
    0% 0%

    • Klára Borbíró 1 év ago

      Ki tudja, talán most is ez történik. 🙃

      • +0
      • -0
      • 0
      0 X
      Tetszik Nem tetszik
      0% 0%

Szólj hozzá Te is.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2012 - 2024 Created by Platinum Design Novella - Felnőtteknek írunk!

You cannot copy content of this page

Lépj be a fiókodba

Forgot your details?