• +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%

Különleges karácsony

Már csak egy nap van karácsonyig. Bianka már tegnap szabadnapot adott a munkatársainak az ügyvédi irodában. Tárgyalásuk már nem volt, így mindenki fel tudjon készülni az ünnepekre mind fizikailag, mind lélekben. Ő, mint az iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje, igazán fáradt volt. Az előző napot valódi pihenéssel töltötte, és kissé ünnepi díszítést varázsolt a házába. Boákat rakott és fényes piros és arany gömböket akasztott rá. Fenyőágakat tett az ablakokba, kívülről is, és fényfűzérekkel tette hangulatosabbá. Éjszakára már az elvarázsolt fények gyűrűjében hajtotta nyugalomra a fejét. Tökéletesen beleélte magát a karácsony hangulatába. Ma viszont már Ádám-Éva napja. El kell mennie bevásárolni. Estére már ünnep lesz. A szeretet ünnepe. Ahogy összeírja a listáját, erős késztetést érez arra, ajándékot kellene vennie valakinek. Igen ám, de kinek. A munkatársaival már megajándékozták egymást az utolsó munkanapjukon. Jolinak, az egyetlen barátnőjének már egy hónapja megvette az álomszép Gucci táskát, sőt oda is adta tegnap, mert azok mindig vidékre utaznak a férj szüleihez. Biankának pedig olyanok már nincsenek. A szülőktől maradt rá az ügyvédi iroda, mikor autóbalesetben meghaltak négy éve. A harminc éves csinos, fekete hullámos hajú, ügyvédnő azóta egyedül tölt minden karácsonyi ünnepet. Komoly barátra azóta se tett szert. Pedig el tudna maga mellé képzelni egy lazább fazont is. Olyat, aki vicces, néha megnevetteti, nem annyira komoly, mint ő. Futó kalandjai voltak, de nem tartósak. Hiába gyönyörű, manöken alkatú, túl sokat dolgozik ahhoz, hogy ápolni tudjon egy igazi kapcsolatot. Meg az igazsághoz az is hozzá tartozik, eddig főleg csak olyanok találták meg, akik ki akarták használni. Vagy az anyagi, vagy a pozíció béli előnyöket élvezve nála. Ezért van most is inkább egyedül. Már egészen jól megszokta a magában eltöltött ünnepeket.

Megvan tehát a lista, ami a karácsonyi bevásárláshoz kell. Főleg főzési alapanyagok, és bor meg pezsgő. A bor fontos alapanyag. Kell a vacsora mellé, hogy ellazuljon. Ne érezze magát olyan nagyon magányosnak. De azért csak mértékkel. Meg egy két dísz is felkerül a listára, amivel még jobban fel szeretné dobni a magányos karácsonyát. Fogja fonott vesszőkosarát, beteszi a sportMercédeszébe, és elindul. A város már gyönyörű fényekben pompázik. Nem csak éjszakára, nappalra is sok a díszítés. A lámpaoszlopokat egyenként fénylő csillagok vibrálnak, a kirakatokban különböző színű fények cikáznak. Az utca fényei visszacsillannak az éjfekete autója polírozásán, a szemét néha leköti egy-egy érdekes alakzatú kompozíció. Csodás a város, a nő szívébe is boldogság költözik. Ringatózik a szívében épp úgy, mint ahogy az autója lágyan ring alatta a kissé egyenetlen úton. Egy olyan bevásárlóközpontba igyekszik, amely előtt egy park húzódik végig. Kicsit távolabb áll meg a kocsijával, nem közvetlenül a bejárat mellett. Van kedve átsétálni a lombja vesztett kopár fák alatt a parkban. Kicsit a szél is fúj, de Biankát nem zavarja. Szorosabbra húzza magán a meleg télikabátot, és vidáman ballag. Nem sok. Talán száz méter. Vele szemben és mellette rohanó emberek. Mindenki siet, ő nem. Messze még az este. Az egyszemélyes vacsora elkészítéséhez se kell túl sok idő. Bár mindig annyi ételt készít, hátha jön valaki, de még sose volt rá példa. Tuti az egyedül töltött ünnep. A park szélén átsétálva már nem pihen meg senki, csak az üres padok állnak magányosan, árván. De mégis. Az üzlet bejáratához egészen közel az egyik hiányos festésű ócska padon ül egy férfi. Vékony kabátján, elnyűtt bakancsán, kopottas ruháján megakad a nő szeme. A férfi mellett egy nagy sporttáska. A karakteres arcát több napos borosta keretezi. Jó harmincas lehet, és még jóképűnek is látszik. Nem koszos, de nem is mondható jól ápoltnak. Kezében egy újság. Olvas. Hát nem kifejezetten olyan az idő, hogy kiüljünk a szabadba olvasni, ráadásul ilyen könnyed vékony öltözékben. Bianka nézi egy darabig. Alaposan szemügyre veszi, és rögtön érti, a férfi miért ül kint a hidegben. A táskában lehet az összes vagyona. Ha jobban kutakodik az emlékei között, mintha már máskor is látta volna ezen a környéken. Alaposan felméri, de nem szólítja meg, tovább megy. Beveti magát a jelentős árukészletet kínáló üzletbe. A bevásárlólista kivégzése után támad egy ötlete. Úgy érzi már van kinek ajándékot vennie. Felmegy a ruhaosztályra, és bevásárol. Egy jó minőségű bőrcipő, egy elegáns öltöny és egy meleg férfikabát. Dob hozzá még Melegebb zoknit és inget is. Sőt a télikabát zsebébe betesz húszezer forintot. A cipő miatt aggódik kicsit, de talán mégis jól mérte fel a méretet. Az üzletből kilépve rögtön a kopott padra figyel. Mosoly fut át az arcán. Öröme határtalan. A férfi még ott van. Szaporázza lépteit egészen a padig, majd leül a férfi mellé. Elegánsan átteszi fekete vastagharisnyás lábát a másikon, térdig érő szűk szoknyája ráfeszül a combjára és a férfi felé fordul. Kettőjük közé teszi az üzletből hozott két hatalmas papírtáskát. A férfi felnéz az újságból, ami azóta is lekötötte a figyelmét. Kissé fura tekintetet enged el a számára vadidegen hölgy felé. Mintha a szemeivel azt mondaná. Nem találtál máshol helyet? Pont ide kellett befészkelned magad. Ő azonban nem lepődik meg. Sok mindennel találkozott már a munkája folyamán. Bátran a kezét nyújtja az idegen férfi felé.

– Helló. Bianka vagyok. – A férfi is a nő felé fordul, egy cseppnyit megemelkedik ültében, és óvatosan fogja meg a nő kesztyűs kezét. Neki olyanja nincs, az illemmel sem áll hadilábon. Nem kell lehúznia, ha nincs. Ő is bemutatkozik.

– Heló. Nekem pedig a Csongor nevet adták annak idején. – És elenged egy óvatos apró mosolyt. Éppen csak észrevehetőt a többnapos borosta alatt, de ettől a lány csak jobban felbátorodik. Bár egyébként se a félős típushoz tartozik. Meg tetszik is neki, amit lát. A férfi jól néz ki. Így közelről még másabb, mint mikor távolabbról kémlelte. Ha ápoltabb lenne, talán még egy randi is beleférne Bianka számára, annyira jóképűnek tartja.

– Mit olvasol? – Érdeklődik. Valahogy tesztelni szeretné, igaz e az elgondolása. Nehogy nagyon mellé lőjön. Mi van, ha a srác mégiscsak vár valakire, és nem hajléktalan.

– Az egyik napilapot. A bolt vezetője minden reggel ideadja nekem. Ha kiolvastam vissza szoktam adni. De ha kéred odaadom.

– Köszi. Rendes tőled. Szóval mindig itt dekkolsz a bolt környékén?

– Zömmel. Néha bemegyek egy szállásra, de ott sokszor meglopnak. – Mondja halkan és kimérten. Többször az alsó ajkát beharapva. Nem igazán érti a nő kérdezgetését, és ezt valahogy jelezni szeretné, nincs ínyére a dolog. Úgy gondolja, nincsenek egy súlycsoportban, hát legyen a hölgy tisztába azzal, ki mellé is telepedett. Még szociális gondozónak se hinné. Ahhoz is túl jól van öltözve. Tuti valamit akar.

– Nem rossz ebben a hidegben ennyire egyedül.

– De. Most rossz. Nincs itt a haver, így az ünnepek duplán megviselnek.

– Sejtettem. Nézd! Ezeket hoztam neked. Ajándék. Azt szeretném, ha estére bebújnál a ruhákba, és elmennél egy étterembe. Legyen neked is szép az ünneped. – A férfi keze felé tolja a két papírtáskát. Az megfogja, belekukucskál. Első ránézésre tudja, ez nem az ő állapotához való szerelés. Öltöny és ing? Mi a fenét kezdjen ő ezekkel? Visszateszi kettőjük közé a hűvös padra, és a nőre néz.

– Érzem, hogy segítő szándékkal jöttél. De ehelyett hoztál volna egy kenyeret, meg egy darab szalámit. Annak hasznát venném, ezeknek viszont számomra semmi hasznuk.

– De miért? – Lepődik meg Bianka. Hisz ő tényleg jót akart.

– Először is. Szenteste általában nincsenek nyitva az éttermek. Másodszor, nem szeretnék egyetlen volt alkalmazottammal se összefutni. Harmadszor, az étterembe nem csak elegáns ruha kell, hanem pénz is. Soroljam tovább? Milliónyi érvem van. Nem vagyok oda való. Ha pénzem lenne, nem ilyenre költeném. Nincs itt a barátom, így még tisztálkodni se tudnék menni. Félek addig mindenem eltűnne. Így koszosan meg ugye, nem passzolna a szép ruha.

Bianka figyelmesen, érdeklődéssel hallgatja. Komoly srácnak ítéli meg ebből a pár mondatból is. Utána azért még kérdez. Hajtja a kíváncsiság. Ez talán munkahelyi ártalom is.

– Hol a barátod? Miért maradtál az ünnepre egyedül?

– Én épp el voltam valami kaját szerezni. Késő este volt. Ő itt ült egyedül. Várt rám. Fiatal suhancok megtámadtak egy fiatal lányt. Jani nem az a típus, aki ezt szótlanul végig tudta volna nézni. A csaj segítségére sietett. A lány megmenekült, de a rohadékok többen voltak, és ellene fordultak. Olyan alaposan helyben hagyták, kórházba került. Ép csak életben maradt.

– Nagyon sajnálom. – Mondja szomorúan Bianka. Most tudatosul benne, mit is kért volna inkább Csongor a ruha helyett. Kenyeret és szalámit. Hirtelen megvilágosul.

– Akkor te ma még nem is reggeliztél?

– Nem. – Mondja a srác a földre vetve tekintetét. Megint a szája szélébe harap. Már elfogadta a helyzetét, de most valahogy mégis szégyelli. Ez egy olyan nő, akivel még inkább a régi életében szeretett volna találkozni, nem pedig most, amikor mindennek csak a hátrányát érzi. Amikor nincs semmije. Halkan, továbbra is a földet kémlelve ejti a szavakat. – Majd keresek valamit kicsit később.

Próbálja bagatellizálni, hogy nem is olyan egyszerű megteremteni a napi betevőt. Bianka azonban ezzel azért tisztában van, de ezt most nem bírja elviselni. Túl sok így egyszerre. Bár sok mindennel szembesült már a munkája során, és alaposan megtanulta kikapcsolni az érzelmeit, de most nem megy. Ő is egy érző nő, pláne a közelgő ünnep hatására az. És segíteni akart. Nem gondolja át alaposan, de hoz egy gyors döntést. Felpattan, az egyik kezébe belefogja a kosarát és a csomagjait, a másikkal elkapja a férfi kezét.

– Tudom a megoldást! Most velem jössz!

– De hová?

– Nem mindegy! Velem jössz, és kész!

Mondja határozottan, mert ez neki mindig is az alaptulajdonsága volt. Ettől jó ügyvéd. Azt is határozottan adja elő, amiben egyáltalán nem biztos. Ezzel mindig célt lehet érni. Most is ez az énje kerekedik felül, és már próbálja is húzni magával a magas erős srácot. Majd egy fejjel magasabb nála, pedig ő is egyhetven magas. Csongornak tetszik Bianka erőszakossága. Úgy gondolja, rosszat csak nem tesz vele az a törékeny nő, aki az imént még meg akarta ajándékozni. Követi hát. Nem lesz semmi jónak az elrontója. Mikor meglátja a nő kocsiját, amibe be kellene ülnie, már nem olyan biztos a dolgában. Arra gondolt, csak gyalog mennek valahová. Mondjuk valami kajáldába. Ezt reálisabbnak képzelné, mint azt, amit a nő most szeretne. El akarja őt vinni innen? Miért? Hirtelen sok minden megfordul a fejében. Úgy dönt, addig nem megy Biankával, míg nem tudja hová.

– Tudni akarom hová viszel! Nem mehetek messzire. Be kell mennem a barátomhoz később meglátogatni.

– Hozzám megyünk. Nem lakom messze. Enned kell, hogy ne menj tönkre, mire a barátod felépül. Különben nem fogod tudni támogatni! Készítek neked reggelit.

– Megyek. De csak akkor, ha nem te dolgozol rám. Ha én készíthetem el magamnak. – Próbál egyezséget kicsikarni a lánytól. Önérzete nem viselné el, hogy még problémát is okozzon valakinek, aki segítő kezet nyújt felé. Bianka azonban furán méregeti. Még egy pasija se volt, aki serénykedett volna konyhában. Az mindig az ő feladata volt. Tágra nyílt szemmel mered a férfira, és rá is kérdez.

– Te? Na ne hülyéskedj!

– Komolyan mondom. Szakács voltam. Azelőtt még éttermem is volt. – No most kerekednek ki igazán a lány szemei. Most lett nagyon-nagyon kíváncsi. Egy hajléktalan szakács. Ezt meg kell tudnia, mi történt, mert azért ezzel a szakmával el lehet helyezkedni.

– Ülj már be! És mesélj! Hogy a fenébe lehet ennyire lecsúszni egy olyannak, aki saját étteremmel rendelkezett? – Olyan erős pillantással néz a férfira, és olyan határozottan, az jobbnak látja nem ellenkezni. Meg be is jön neki ez a viselkedés. Bedobálja a hátsó ülésre a holmiját, kiszedi a kiakadt Bianka kezéből a kosarat, mert a papírtáskákat már menet közben átvette cipelésre, és azokat már bepakolta. Most a kosarat is elhelyezi, és kinyitja a lánynak az ajtót, majd ő is bevágódik az anyósülésre. Bianka kérdő tekintete a férfira szegeződik.

– Hallgatlak! – Közben indít, és rutinosan kigördül a parkolóból.

– Hol is kezdjem? Volt egy majdnem ugyan ilyen autóm. Nagyon szerettem. … Ja! Messze laksz? Mennyire legyek részletes?

– Nem hosszú az út. Tíz perc. De majd nálam folytatod.

– A férjed nem fog kidobni? – Reméli, hogy nincs, de gondolja, megérdeklődi, nehogy váratlan fordulatokkal keljen szembe néznie. Most nem volna jó kellemetlen helyzetbe keverednie. Hiába jó a csaj, ha már másé!

– Nem. Nincs olyanom. – Csongor nagyot sóhajt, megkönnyebbül. Legalább ilyen csapda nincs. Bianka viszont kíváncsi. A szemeivel készteti a srácot a folytatásra. De kérdez is.

– Mi lett az autóddal?

– Hát az már az utolsó húzásom volt. Talán az elejével kezdeném. Volt egy gyönyörű, és féktelen feleségem, aki egyszer csak nem várt már haza éjszakánként. Az egyik legjobb barátom karjaiban vigasztalódott, és mikor rájöttem, mi a szitu közöttük, és még szóvá is mertem tenni, el is hagyott. Nagyon szerettem. Úgy éreztem nincs tovább értelme az életemnek. Kiborultam. Semmivel nem törődtem. Úgy éreztem, nélküle már nem ér semmit az életem. Az éttermet a válás után gyorsan elveszítettem, mert nem fizettem a felújításra felvett hitelt. Inkább italra költöttem. A csodaszép lakást a feleségem kapta, mert enyém lett az étterem és az autó. Ekkor már csak ittam, és nem érdekelt az élet. Egy ilyen alkoholos mámorban úszó éjszaka nekihajtottam egy fának. Direkt. Százötvennel. Megmentettek, bár hónapok teltek el, mire újból rendbe jöttem. Viszont azóta gyökeresen megváltoztam. Már nem iszom, és a volt feleségemnek is megbocsájtottam. Rájöttem, én is bűnös voltam. Nem gondoztam rendesen azt a virágot, amit leszakítottam. Bár a kapcsolatot nem keresem vele azóta se.

Elhallgat. Pont akkor, mikor Bianka befordul a háza előtti feljáróra. Nyom egyet a kapunyitón, ami lassan nyílik ketté, feltárva előttük a rendezett udvart. Újabb gombnyomás, és az alagsori garázsba gurulnak, ahonnan egyenes lépcsősor vezet a lakásba. Kipakolnak. Csongor igyekszik előzékenyen segíteni a cipelésben, de nehezen emészti a helyzetet. Mit keres ő ilyen helyen. Ha ezt tudja, biztosan nem jön. Azt hite valami panelba mennek. Ez az ő mostani életétől akkora távolság, mint a hegytető a szakadék aljától. Igyekszik csak azt sulykolni magába, ezt a hölgy kérte, és csak egy étkezés lesz. Semmi több. Arra pedig nagy szüksége lenne, mert vacsorája se volt tegnap, és már többször is jelzett a gyomra. Sötét márvány lépcsők kopognak a kopott bakancsa talpa alatt. A lakásba felérve pedig csak a padló színe változik. Az anyaga nem. Most bézs a márvány, és fehérek a bútorok, némi barnával megbolondítva. Az ő valamikori lakása is luxus volt, de ez sokkal több annál. Ez egy álom. Bármerre néz, nem hivalkodó, de elegáns berendezéssel találja magát szembe. Bianka a konyha felé indul. Már egyre bátortalanabbul követi a nőt. A hatalmas konyha fekete bútorzatú, fehér fogantyúkkal, és fehér ragyogó tisztaságú márvány padlólapokkal. Akár a földön is teríthetne, tisztább lenne, mint ahol mostanában evett. Ebben ő nem mer még letenni se valamit, nemhogy reggelit készíteni. Rögvest vissza is táncolna az ígéretétől.

– Itt minden olyan csodás és elegáns, talán ne kenjünk össze semmit. Megelégszem valami konzervvel is, vagy egy szelet kenyérrel, amit majd az utcán megeszek.

– Nem! Ez nem egy díszkonyha! Ha hiszed, ha nem, én itt ma vacsorát terveztem főzni. Használni szoktam! Inkább azt döntsd el, mit szeretnél enni.

Bianka elkezdi kipakolni a kosarat, majd kinyitja a hűtőt, és onnan is végig sorolja a választékot. Csongor egy sima sonkás rántotta mellett dönt. Egyszerű, gyors és laktató. Talán a konyhát se fogja nagyon beszennyezni vele. Leveszi kopottas kabátját, megmossa a kezét a konyhai csap alatt, és hozzáfog. A lány mindent a kezébe ad, amit a srác igényel, így Csongor rutinos mozdulatokkal villámgyorsan készül el az étellel. Két tányért kér, és Bianka számára is terít. Közösen reggeliznek, ami a lánynak már inkább ebéd, hisz közel tizenegy óra. Viszont igen jóízűen falatozik, nagyon ízlik neki a Csongor által elkészített étel. Már sokszor dobott össze ő is magának sonkás tojást, de ilyen finomra még sosem tudta elkészíteni. Annyira jól esett neki, csak ül, míg a srác gyorsan mindent elmosogat, közben beszélgetnek. Úgy mindenről, de főleg mégis a srác éltéről. Közben némi információt a lány is elárul magáról. Hogy ügyvéd, hogy egyedül él, és nincs senkije. Biankának csak ekkor esik le, Csongor közben ragyogóra suviszkolta ismét a konyhát, semmi nem látszik abból, hogy nem régen itt étel készült. Már veszi magára a vékonyka kabátját, és hálálkodó szavakat intéz a lányhoz.

– Hát nagyon köszönöm az ételt. Köszönöm a kedvességedet, de nem lábatlankodom tovább. Nagyon aranyos vagy, jó volt veled beszélgetni, és fel is melegedtem közben. Köszönök mindent. Ha esetleg valami férfimunkában segítségre szorulsz, csak szólj nyugodtan. Bármiben. Ott találsz, ahol most is találkoztunk.

Felkapja a kőre tett sporttáskáját, a vállára dobja, és elindul a kijárat felé. Bianka észbe kap, és felugrik a székéből.

– El ne menj! Ez olyan isteni kaja volt, segítened kell a vacsora elkészítésében is.

Csongor megáll egy pillanatra. Nem tudja most mit tegyen. Maradna, mert itt jó meleg van, és még jól is lakott. Biztos vacsorát is kapna, ha már segít megfőzni. Meg a csaj is jó fej, és jól is néz ki. De menekülne is, mert azt érzi, nem való ide. Kettőjük között olyan óriási az anyagi különbség, ez áthidalhatatlan. Viszont egyértelműen vonzza valami ehhez a csodaszép nőhöz. Nem maradhatna, mert később még inkább nehezére fog esni a távozás. De Bianka olyan szépen néz rá, még a két szép sugárzó szeme is könyörög. Majd újra hangosan kér.

– Légyszi! Tedd meg nekem! Te nagyon jól tudsz főzni. Nálam sokkal jobban! Segítened kell! – A srác visszalép egy lépést. Hezitál.

– Nem is tudom. Meg akartam látogatni a barátomat. Neki csak én vagyok.

– Maradj kérlek. Együtt elkészítjük a vacsorát, és viszel belőle neki is.

Ez olyan ajánlat, ami nagyon ígéretesnek talál. Bár a haverja kap élelmet a kórházban, de egy igazi remek saját maga által készített ételt bevinni neki, hát az csodás lenne. Biztos boldoggá tenné vele. Talán még gyorsabban is gyógyulna, ha érezne valami igazi baráti törődést. Meg a másik nyomós indok, hát addig se fázna kint a hideg szeles utcán. Nagyon sajnálja a tollkabátját, amit a napokban megfújtak tőle. Meggyőzi saját magát.

– Na jó. Mit fogunk készíteni? – Kérdezi, és visszateszi a sporttáskáját a sarokba. Bianka sorolja, ő mit szeretett volna, ha egyedül csinálja.

– Halászlére gondoltam, töltött káposztára, meg nasinak mákos gubára. A hagyományos karácsonyi kaja. De rántott húsnak valót is vettem holnapra. Nézd meg. Kitalálhatsz belőle akár valami mást is.

A férfi végig gondolja, mi mindent kell elkészíteni. Átfut a hozzá valókon, és kalkulál az idővel. Majd van egy kérdése.

– Oké. Megcsinálhatjuk együtt. De te is segítesz, és előtte még lehet egy kérésem?

– Persze. Természetesen. Vedd úgy, mostantól te vagy a konyhafőnök.

– Nem ilyen jellegű lenne. – Majd a márványpadlóra ejti a tekintetét. Nem tud a lány szemébe nézni. Megint szégyelli a helyzetét. Halkan kér. – Már több napja nem volt lehetőségem rendesen megtisztálkodni. Mielőtt a húsokhoz nyúlnék, elmehetnék a fürdőbe. Ígérem gyors leszek, és nem pocsékolom a vizet.

– Hát, hogy a fenébe ne mehetnél! Tusolj le nyugodtan, és nem kell spórolnod. Maximum az idővel. De azt meg te tudod, mennyit engedhetsz meg magadnak.

A srác felkapja a táskáját, és a lány útmutatása alapján bevonul a fürdőbe. Már szinte el is siklik az itt is megtalálható luxus mellett, de csak azt veszi igénybe, ami feltétlenül szükséges. Gyorsan letusol, megborotválkozik, és a táskájában lévő pipereholmiját használja. Szegényes, nem drága termékek, de azért az illat mégis meghatározóan férfias. Ha teheti, azért ilyen szinten még ad magára. Tiszta ruhákat kotor a táskájából, egy farmert és egy kék pólót, a szennyest pedig egy külön szatyorba rakva visszateszi a holmijához. Sokkal magabiztosabban lép ki a fürdőből, mint mikor bement. Most igazi férfinak érzi magát. Ez alatt Bianka is átöltözött. Vékonyabb ruházatra van szüksége a fűtött lakásban. Testére feszülő fekete pólót, és szintén az idomait kiemelő piros sztreccs miniszoknyát húzott magára, a fekete harisnyája az maradt. Ez nála átlagos szerelés, ha otthon van. Kényelmes és jól tud benne mozogni. Mikor Csongor kilép a fürdőből, és Bianka meg a hálószobájából, majdnem összeütköznek a folyosón. Kölcsönösen hatalmas szemeket meresztenek egymásra. Mindkét testen látható a változás. A férfi első gondolata az „Ejha! Nem is gondoltam, hogy az előző kinézetét még tudja fokozni.” A lányt pedig rendesen meglepi a srác borosta nélküli arca. Most igazán ápolt férfi benyomását kelti, jobban kiemelkedik karakteres arcéle, bár borostával is jól nézett ki. Hát még most mennyire szédítő, mikor egymás mellett indulnak a konyhába. Igazi férfias illat kúszik a lány orrába. Szippant belőle párszor. Most olyan, mint az a régi reklám. Az orra vezeti, úgy megy a férfi nyomában. Egyre inkább tetszik neki a srác. Most így bárhol utána nézne, sőt talán egy kért randira is igent mondana. Igaz a mostani ruhája is kopottasabb az átlagnál, farmer és farmerkék póló. De ez nem egy kirívó eset. Így az utcán is találkozhatna bárkivel. Meg talán nem is a ruha a lényeg. A tettei, a viselkedése és a komoly gondolkodása sokkal inkább megfogta. Nem ismeri még annyira, de a vele töltött jó óra beszédes volt. De azért, hogy még ilyen jó külső is párosuljon a kellemes belsőhöz, ez ritkaság. És most itt van vele. Sikerült itt tartania. De vajon meddig? Reméli sokáig, de estig biztosan. Megint a férfi hangja zökkenti ki a révedező állapotából. Érdeklődik mit hol talál, és mit hogyan szeretne Bianka. Majd jókedvűen közösen elkezdenek főzni, és még inkább megismerni egymást. Az avatott kezek alatt jól halad a munka. Meg se látszik, hogy a férfi már pár éve nem dolgozott a szakmájában. De, amiben jó az ember, azt nem lehet elfelejteni. Élvezettel, a lányt is tanítgatva főz. Beiktat néha egy-egy Biankát érintős mozdulatot is. Mögötte ál, és megfogja a derekát, a kezét ott tarja, mikor a szeletelésről magyaráz, vagy hátulról átöleli, mint aki csak úgy fér oda a tűzhelyhez. Boldogan, fesztelenül zajlik a vacsora készítése. Mikor már majdnem mindennel elkészültek, a lány magára hagyja Csongort a konyhában. Elmegy, és feldíszíti a plafonig érő fenyőt. Úgy hozatta haza az árussal, mert egyedül nem boldogult volna vele. Élő fa, csupa fehér díszekkel, és foszforeszkáló fehér masnikkal. Szaloncukrot csak alá tesz egy kiskosárba, a fára nem. Bekapcsolja rajta a fényeket, ami szintén fehér. Mellé teszi az általa a srácnak vásárolt ruhaneműt, és behívja.

– Gyere, nézd meg. Jó lett? Tetszik?

Csongor lassan sétál át a nappaliba, és megáll. Szótlanul, áhítattal nézi a hatalmas fát. Valódi, élő ezüstfenyő. Jól érződik az illata. Olyan igazi családiasnak, meghatónak érzi most ezt a pillanatot. Szívesen ragadna benne akár több napra is, mert régen járták át ezek az érzések. Már az előző karácsonyt is az utcán töltötte. Ahhoz képest ez most egy álom, meghitt pillanat, ahogy ketten állnak a fényárban úszó fenyő mellett. Kedvére főzhetett, nem fázik, és még a hangulata is ünnepi. Talán picit szentimentális lett. A szeme sarkában könnycsepp jelenik meg. Pislogással próbálja visszatartani, ami nem fogad szót, akkor is legördülni készül. Alig tud válaszolni a nő kérdésére.

– Nagyon csodás! Igazán gyönyörű!

– Akkor most már elfogadod az alatta lévő ajándékodat? Tudod, amit még a parkban oda akartam adni. – A férfi még inkább elérzékenyül, de úgy érzi, nem illeti őt meg, amit a nőtől kapna. Nem lehet.

– Nem tehetem. Te adnál, én pedig nem tudok. Nincs miből viszonozzam. – Megint a szőnyeg felé fordítja a könnyező szemeit. Lefelé nézve a szája szélét harapja. Hiába érezte eddig azt, hogy ismét igazi férfi, újból kevesebbnek gondolja magát a nőnél. Ebből az átkozott helyzetből talán sose lesz képes kiemelkedni. Keserves pillanatokat él át megint. Az utcán nem nagyon érez ilyesmit, de most szinte fáj a lelke. Bianka látja rajta, hogy küzd az egójával, vagy talán az egész mostani létével. Ő boldogságot szeretne látni a két szép szemében, nem pedig zavart és szomorúságot. Közelebb lép hozzá, szembe áll vele. Megfogja a férfi mindkét kezét, ráemeli tekintetét és próbál a szemébe nézni.

– Már viszonoztad. A tetteiddel. Igazán ízletes vacsorát főztél, és többet adtál, mint eddig bárki a szentestén. Itt vagy velem! Nem vagyok egyedül a szeretet ünnepén. Ettől én sokkal boldogabb vagyok, mintha nem lennél most velem. A puszta léted ajándék számomra. – Lép még egyet a férfi felé. Olyan közel, a mellei a férfi mellkasához érnek. Lábujjhegyre áll, és gyengéden, ép csak az ajkait lazán érintve megcsókolja, majd visszaereszkedik teljes talpára, és egy röpke pillanatra még a férfi mellkasához simul. Csongor meglepődik, de hirtelen elhatározásból viszonozza a kihívást. Két karjával lágyan átfogja, magához öleli Biankát, a szájához hajol, és ő is csókol. Hogy mennyi érzést rejt ez a csók. Az erős karok olyan puhán ölelik, és az ajkak olyan finoman érintik, hogy lebeg a boldogságtól. Bianka már nyitná a száját, átengedve a férfi nyelvét a felfedezőútra, de hirtelen Csongor eltolja magától a lányt.

– Ne haragudj! Tudom, nem … Ezt nem … Nem lett volna szabad. Elnézést kérek. – Motyogja zavartan. Szégyelli, hogy hagyta magát a hév által elragadtatni. Hogy nem gondolkodott előtte.

– Nem történt semmi. Örültem neki, mert boldogságot láttam a szemedben. Gyere vacsorázzunk, utána vigyünk enni a barátodnak is.

Bianka terít, a srác gusztusosan feltálalja a vacsorát. Egymással szemben leülnek az asztalhoz. Nem hozzák szóba az előbb történteket, inkább az ételről beszélgetnek. Ki ezért, ki azért. Bianka nem bánta volna a folytatást, de Csongor elszégyellte magát. Még mindig zavarban van egy kicsit. Nem szabad kihasználnia a helyzetet. Azt, hogy merő jóindulatból hívta őt meg a lány. Miután elfogyasztották a kellemes vacsorát, Csongor olyan dobozt szeretne kérni, amit nem baj, ha nem hoz vissza. Bianka viszont egész mást kér.

– Én nem úgy gondoltam, hogy te mégy egyedül. Menj, és vedd fel azt a ruhát, amit kaptál tőlem, és együtt megyünk. Elviszlek, és vissza is hozlak.

– De visszafelé kitehetnél annál a parknál. Én már ott szoktam meg. Ott viszont az öltönyben nem érezném jól magam. Meg talán fáznék is.

Próbál kibúvót találni, bár igazi tények, amit mentségül hoz. Bianka nem hagyja. Addig erősködik, majd könyörög, hogy legalább csak próbálja fel, míg a férfi felveszi a neki szánt ruházatot. Mintha méretre készítették volna, olyan kifogástalanul áll az alakján. A lánynak még a lélegzete is eláll, mikor Csongor előkerül az új szerelésben. Leírhatatlan, mennyire fantasztikusan néz ki. Még egy pasija se volt ennyire csinos és jóképű. Legszívesebben a karjaiba vetné magát. Kérne még abból az előbbi lebegtetős csókból. De nem teszi. Érzi a srác feszélyezettségét. Nem akarja újból zavarba hozni.

– A mindenit! – Azt szeretné mondani, hogy rohadt jól néz ki, de hát mégse udvarolhat egy idegen férfinak, így másként folytatja. – De jól tudok vásárolni! Ez tökéletes lett!

– Igen az. Tényleg pont jó, és még tetszik is. Tudod, ha más lennék, mint aki most vagyok. De nem nekem való. És túlzás is oda, ahová megyek. Vagy ahová elviszel.

– Tudom, rosszul érzed magad benne. Elszokhattál tőle. De most ünnep van. Ünnepelj hát te is! Gyere. Csomagoljunk kaját, és menjünk. Ne öltözz át. Büszkén szeretnék melletted menni. Nem minden nőnek jut ilyen színvonalas kísérő!

Csongor még mondaná, hogy pont egy hajléktalanra miért lenne büszke, de éppen elmegy a nagytükör előtt a konyhába menet. Hát nem kérdez semmit. Elég volt egy pillanatra a tükörbe néznie, hogy értse a lány kérését. Most magára is büszke. Így pont passzol Bianka mellé.

Mindenből raknak kóstolót, és együtt indulnak a kórházba Csongor barátjához. Bianka csak egy rövid időt marad az idegen férfi ágyánál. Hagyja a két férfit nyugodtan beszélgetni. A kocsiban várja meg Csongort, és viszi vissza a saját házába. Keveset beszélgetnek. A lány azon töpreng, hogyan tarthatná ott a férfit. Csongor viszont azon agyal, hogy nem szabad ott maradnia. Fél az érzéseitől, de leginkább a szóba jöhető következményektől. Mikor hazaérnek, gyorsan visszaveszi régi ruháit, megint elkezdi összeszedni a holmiját, és rövid időn belül indulásra kész.

– Mindent nagyon köszönök. Gyönyörű ünnepet adtál nekem. Reggel még feltételezni se mertem volna, hogy ilyen gyönyörű szentestém lesz. Köszönöm. A kabátot esetleg elvinném, mert az jó meleg. … Ha megengeded? – A márványpadlóra szegezett tekintettel, lassú léptekkel megint elindul az ajtó felé.

– Nem mehetsz el! Nem tudnék olyan gonosz lenni, hogy most kirakjalak újból a hideg szeles utcára. Maradj itt. Kérlek! A ruha pedig mind a tiéd. Nem csak a kabát. – A férfi elé áll, aki kénytelen ráemelni a tekintetét. Olyan sóvárgóan néz Csongor szemeibe, hogy az megáll. Elgondolkodik.

– El kell mennem. Nem használhatom ki a nagylelkűségedet.

– De kihasználhatod. Magamtól ajánlom fel, hogy maradj! Megkérlek rá. Könyörgöm! Ne mond, hogy jobb neked a hideg és zord utcán, padon aludni, mint itt a melegben, kényelmesen, vetett ágyban megpihenni. Hideg van kint. Teljesen át fogsz fagyni, és megbetegszel.

– Igazad van. Jobb lenne itt. De talán veszélyt jelentek rád. Gyönyörű vagy, és én már régen nem öleltem át senkit. Nem tudom, mennyire lennék képes kordában tartani a vágyaim egy ilyen csodaszép nő társaságában.

– Külön szobát kapsz, és én magamra zárom az ajtóm. Megfelel így?

Csongor bólint, és marad. Úgyis nehezére esett volna a kilépés, de a józan esze azt diktálta. Bianka engedélyével kimossa a ruháit, és utána még zenét hallgatnak együtt. Sőt egy lágy keringőt is lejtenek a gyönyörű romantikus zene hatására. Most igazán boldognak érzik magukat. Nagyon erős akarat kell hozzá, hogy Csongor ne csókoljon közbe a lány nyakába, miután pár kósza tincset sodor arrébb. A lány már a forró leheletét érzi a bőrén. De nem teszi meg, Bianka legnagyobb bánatára. A csodás est végén külön szobába térnek nyugovóra. De a férfi nem alszik nyugodtan, hiába a kényelmes tiszta ágy, a meleg szoba és a biztonság. Akkorát kellene hunynia, mint már régen nem, de valahogy nem megy. A gondolatai a gyönyörű házigazda körül forognak. Ha rá gondol bizsergést érez ott mélyen, legbelül. Érdekeset. Szinte fájót. Talán még erősebbet, mint amit valaha a felesége iránt érzett. A szíve sokkal hevesebben ver a megszokottnál. Úgy zakatol, akár egy gőzmozdony kerekei. Ez a lány gyönyörű, kedves, de ő nem is gondolhat erre a kapcsolatra. Akkora űr tátong kettőjük között, amit sosem lesz képes leküzdeni. Ez a mágnes két ellentétes pólusa. Vonz, de ugyanakkor taszít. Tűz és víz! Az egyik fekete, a másik fehér! Mint a mély sötétség, és a fényét ontó napsugár. Mint a kéjes vágyra éhező gazember, és a tiszta szűz. Még az érzés gondolatát is bűnnek érzi. Ez számára tiltott gyümölcs. Mikor megvolt az étterme, talán lett volna némi remény. De most a remény is csak egy elátkozott gondolat. Innen le kell lépnie, mert minél később teszi meg, annál fájdalmasabb szívvel fog távozni. Összetörik megint ekkora érzéstől. Ez tuti. De hogy a fenébe lehet egy délután így belehabarodni valakibe? Nem alszik. Kimegy a fürdőbe. A lány szobája pont szemben van. És nem zárta magára azt a kibaszott ajtót. Nem, hogy nem zárta be, még félig nyitva is hagyta. Belátni. Most úgy bemenne, és mellé csusszanna. Olyan szívesen szorítaná magához. Bekukucskál. Csak úgy a folyosóról. Bianka mélyen alszik. Oké. Usgyi a fürdőszoba. Összekapkodja a kiteregetett ruháit. Már meg is száradtak. Begyömöszöli a sporttáskájába. Gyorsan felöltözik. Az öltönyt nem viszi magával, de az új kabátot felveszi a kopott vékony kiskabátja tetejére. Erre úgy fog vigyázni, mint az életére, mert az a télen valószínű az életet fogja jelenteni a számára. Leakaszt a karácsonyfáról egy gömböt. Emlék lesz a lánytól. Erre a szép estére fog emlékezni mindig, ha belenéz a gömb selymes fényébe, amibe még a tükörképe is látszódik. Nem az ajtón át távozik, akkor nyitva kellene hagynia, mert neki nincs mivel vissza zárnia. Nem hagyhatja védtelenül azt a nőt, aki a legszebb karácsonyestét adta neki. A szobája ablakán lép ki, és tolja be, amennyire csak tudja. Ez az udvar felől van, nem feltűnő. A kerítésen is másznia kell, még jó, hogy nem túl magas. Bár még könnyen lendül át rajta, még fiatal, és a sportosságát megőrizte. Kint van. Visszakívánkozik, ezért sietősen, gyors léptekkel indul útjára. Még véletlenül sem eshet kísértésbe. El kell tűnnie. Minél előbb. Ha a szívére vigyázni szeretne, akkor nem lehet visszaút.

Reggel Bianka nem kel korán. Lustálkodik, és még mindig vár. Arra gondol, hiába hagyta nyitva az ajtaját. Csak tudott uralkodni magán Csongor, mert nem látogatta meg. Mindegy. Talán nem mutatott felé egyértelmű jelzést. Ma majd okosabb lesz. A reggelit megint közösen dobnák össze, és akkor majd érthetőbben próbálja kimutatni a maga akaratát. De túl erélyes se lehet, mert fél, hogy elriasztja. Erős férfi érzékeny lélekkel. Csak óvatosan, inkább ész érvekkel lehet meggyőzni. Kilenc körül bújik ki a szobájából csak úgy lazán, egy vékonyka köntösben. Hátha összefut vele, és a kinézete is segít a meggyőzésben. A folyosóra lépve a férfi szobája felé pillant. Semmi mozgás, így inkább a konyha felé irányítja lassú és még álmos lépteit. Főz egy erős kávét. E nélkül nem létezik. Kell ahhoz, hogy igazán kipattintsa a szemeit, hogy képben legyen a világgal és önmagával. Csendben, egyedül elkortyolja. Gyanúsnak találja azonban a házra telepedő hatalmas mély csendet. Semmi nesz. Még a saját lélegzetvételét is hangosnak érzékeli. Csongor is tud ilyen sokáig aludni? Végre igazán kipihenhette magát. Vagy miatta nem jött elő? Együttérzésből és figyelmességből? Hagyta őt pihenni? Azért már felkelhetne, mert neki megkordult a gyomra. Megnézi. Elindul a vendégszoba felé. Halkan kopog. Nincs válasz. Picit erősebben kopog, erre sincs válasz. Óvatosan nyit be, nehogy olyan helyzetbe találja, ami zavaró lehet. Mondjuk ép öltözni készül, és mezítelen. De már az ajtónál megtorpan. A földbe gyökerezik a lába a meglepetéstől. Az ágy beágyazva, Csongor pedig sehol. Az asztalon egy cédula.

Ne haragudj! El kellett mennem. Mindent nagyon köszönök. A kabátot elvittem. Ugye megbocsájtod? Amíg hordom, biztosan eszembe fogsz jutni. Utána meg a fáról lecsórt gömb fog rád emlékeztetni. Ígérem, vigyázok rá. Soha nem foglak elfeledni!

Örök hálám! Csongor

Ez meg mi? Még egyszer végig olvassa, mert hiába ejtette ki a szavakat, tanult nő létére nem volt képes elsőre megbirkózni a tartalmukkal. Mi az, hogy el kellett mennie? A tekintete fátyolossá válik. Végre valaki, aki iránt tényleg érzett valami rendkívülit. Akinek a közelsége gyorsabb dobbanásokra késztette a szívét. Ha csak egy pillanatra érintette meg a bőrét, őt elöntötte a forróság. Olyan felszabadult volt vele, és boldog, mint eddig még soha senkivel. Talán csak gyerekként a szüleivel. De az meg már a múlt homályába veszett, és többé nem ismételhető. Jó volt újra érezni valami hasonlót. Olyan igazi szépet, amitől pillangók repkedtek a bensőjében. Tudja, hogy minden ismerőse felelőtlennek titulálná, ha tudnák mit tett. Beengedett a házába egy hajléktalant, sőt még éjszakára is ott tartotta. De teljes mértékben megbízott benne. A szeme végig fut a lakás értékein. Minden meg van. Ezek szerint jól érezte. Csak a saját holmiját vitte magával. Biztos nem akar visszajönni. Pedig neki annyira hiányzik. Máris hiányzik. Talán többet kellett volna adnia magából. Elmondani neki, mit tervezne vele. Ő ki akarta emelni abból a kegyetlen és embertelen élethelyzetből. Itt tartani. Tudjon munkát keresni, és visszaállni a dolgozó emberek közé. Hogy értékelni tudja önmagát, és legyen ereje elviselni egy ilyen nő tekintetét, mint ő. Hogy el tudja fogadni, őt is lehet szeretni. Hogy semmivel nem kevesebb, mint akárki más. Nem csak a pénz számít. A belső értékek sokkal többet érnek. … Céltalanul, egyedül bolyong a lakásban. Meg kell keresnie. Gyorsan meleg ruhát rángat magára, egy téli bakancsot, és már rohan is az autójához. Irány a park, ahol először meglátta. Igen ám, de most nem látja sehol. Először a kocsival lassan megy körbe a területen. Karácsony van. Minden kihalt. A bolt sincs nyitva. Sehol egy járókelő. A parkra is a némaság és a fátyolosan ereszkedő köd a jellemző. Még kutyát sétáltató gazdi sincs sehol. Senki olyan, akitől esetleg érdeklődhetne. Nem találja, ezért kiszállva, gyalog járja be a teljes park környékét. Nem érez fáradtságot, pedig ennyit sulis kora óta nem kutyagolt. De teljesen hiába való volt az egész. Csongor nincs sehol. A pad, amin tanyázni szokott üres, elhagyatott. Bianka leül rá. Vár. Hátha megérkezik a srác. Már vagy két órát ült a hideg délelőttben, fázik és éhes, de a férfi nem tűnik fel. Pedig figyelmesen járatja a fejét minden irányba. Talán nem is jönne ide, ha meglátja őt. De eszébe jut valami. Gyorsan haza hajt. Levesz a fenyőről egy fehér szalagot. Először egy gömbön is gondolkodik, de azt utána mégse viszi. Még a gömb miatt valaki más elvinné a padról. A szalagot ugyanis visszaérve a pad támlájára köti. Nem csinál szép masnit, ne tűnjön fel másnak. Csak úgy egyszerűen csomózza oda. Biztos benne, ennyiből Csongor tudni fogja, ő itt járt, kereste. Olyan szép meghitt pillanatot töltöttek a fenyőnél. Emlékezni fog rá. Megismeri a szalagot. Ő is onnan vitt el egy díszt emlékbe. Tuti tudni fogja. Még ül egy kicsit a kopott padon, de hiába. Van egy ötlete. Elmegy a baráthoz a kórházba. Jani szinte biztos volt benne, a nő keresni fogja Csongort. Látta előző nap a tüzet a szemében. Ezt Csongornak is kifejtette, aki már délelőtt tiszteletét tette nála a kórházban. Nem régen ment el. Ezt a megérkező Biankának is elmondja. Sőt azt is, hogy ha addig nem találna rá, holnap délelőtt újra jönni fog látogatóba. Legalábbis azt ígérte. Csekély vigasz a lánynak, de úgy gondolja, hátha pont elkerülték egymást. Ő akkor várhatta a parkban, mikor Csongor a barátjánál volt. Visszaautókázik megint a padhoz. Csongor nincs sehol, de a karfára kötött fehér szalagnak is lába kélt. Megint marad egy kicsit, de már annyira fázik és éhes, hogy haza indul. Luxuskocsijával útban hazafelé sok minden megfordul a fejében. Ő már nem bírja se a hideget, se az éhséget, pedig alig volt kint, és este jót vacsorázott. Mit kellett akkor sokszor a férfinak átélnie, aki már hosszú hónapok óta él az utcán. Konkrétan mióta az autóját is összetörte. Addig legalább abba meghúzódhatott. Most viszont borzasztó lehet élelem nélkül ócska ruhákban a süvítő, mindenhová befurakodó szélben, a nyirkos, ködös hidegben. De arra is gondol, hátha megtalálta a szalagot, és visszajött hozzá. Most viszont ő nem volt itthon. De reménykedik. Hátha várja a kapuban. Hazaérve viszont elszáll a maradék remény apró szikrája is. Csongor nincs sehol, és nyoma sincs annak, hogy kereste volna. Legalább indulás előtt elindíthatta volna a kamerákat. Akkor tudná, ha a férfi itt jár. De így semmit nem tud. Ha ő kötötte le a padról a szalagot, most a kapura tehette volna. Abból tudná, hogy itt járt. Szomorúan megy be a lakásba. Elkészíti a srác által még este bepácolt húst, eszik pár falatot. Megrak egy dobozt az ételből, és újból útnak indul. Hátha. Már szürkület van, de nincs szerencséje. Visszaül a kocsiba, megy pár kört a környéken. Megint nem talál egy árva lelket sem, akitől kérdezhetne. Hová tűnt a környék összes hajléktalanja? Azelőtt pedig volt belőlük jó pár. Megint a padhoz tér vissza. Már késő este van, de hiába ül azon a nyavajás padon. Már azon gondolkodik, kitől kérjen segítséget. Van pár ismerőse a szociális gondozók között, hisz nincs egy éve, hogy hivatalból ő is védett egy hajléktalant. Gyilkosságot akartak a nyakába varrni. Nem volt igaz, könnyedén győztek a perben. De győzelem volt az egyáltalán? Az a férfi is az utcán élt, és oda is került vissza. Lehet jobb sorsa lett volna, ha elítélik. Állandóan lett volna meleg kajája, és sosem fagyoskodott volna a hidegben. … De az egy budai kerület volt. Lehet azok a szociális gondozók nem is ismerik az ittenieket. Nem tudnának segíteni, és ma karácsony van. A rendőrséggel meg nem kerestetheti. Nem bűnöző. Csak őt nem tudja elfogadni. Érti ő az érzéseit, de érzi is őket. Többet, mint amit a srác meg mer mutatni. Szomorúan indul haza. Ha ezt elmesélné valakinek, mivel töltötte a karácsonyát, hát valószínű mindenki kinevetné. Ő viszont nehezen éli meg. Nem tud túllépni a történteken. Neki meg kell találnia Csongort. Alig alszik valamit. Karácsony másnapján korán kel. Eszik pár falatot, tanult az előző napból, csomagol a kórházban lévő Janinak is, és újból elindul. Messze áll az igazi önmagától. Kialvatlan, a szemei alatt fekete karikák, és lehangolt, elgyötört. Nem törődik túl sokat a rossz éjszaka nyomainak eltüntetésével, inkább iparkodik. Annyira szeretne összefutni Janinál Csongorral. Megint nincs szerencséje. Az ételt odaadja a barátnak, és beszélgetnek Csongorról. Jani csak megerősíti a nőt abban a hitében, ez a pasi normális és tisztességes, csak a körülmények játszottak ellene. Bár maga is tehetett arról, hogy lecsúszott, de nagyon szerette a volt feleségét. Ma már biztosan másként csinálná. Több mint egy órát tölt Bianka Jani mellett, de Csongor nem jön. A lány elmegy. De a kórházból nem távozik. Leül a folyosóra vezető ajtó mellé, belülről. Innen jól rálát a bejáratra, de őt csak az veheti észre, aki már beléptt rajta. Még egy órát üldögél, mikor komótosan belép Csongor. Azonnal egymásra néznek. El is indulnak egymás irányába. Csongor lehajtott fejjel a zsebében matat, ahogy Bianka elé ér. Csak állnak egymással szemben. A férfi továbbra is lehajtott fejjel, elcsukló hangon kérdez.

– Ezt te hagytad a padon? – Kiveszi a fehér szalagot. Szépen fel van tekerve kis karikába.

– Igen én. Kerestelek. Miért? … Miért mentél el? – Emeli fel a férfi állát hüvelyk és mutató ujjai közé fogva. A szemébe szeretne nézni. – Nem voltam elég jó hozzád? – Csongor azonban kerüli a tekintetét.

– De. Túl jó voltál. Addig akartam eljönni, amíg nem fáj. Amíg érzelmek nélkül meg tudom tenni. -Mondja nagyon halkan.

– És sikerült? – Kérdezi Bianka érdekes éllel a hangjában. Ezek után tudni szeretné, mi lapul a srác keble alatt. Kemény rideg szív, vagy egy érző lélek.

– Nem. Nem sikerült. Vissza is mentem délután, de te nem voltál sehol. Azt hittem, tévedek. Hogy félre értettem a jelzést.

– Egész nap téged kerestelek. Tegnap több időt ültem a padodon, mint amit te! Vissza kell jönnöd! Lakhatsz nálam, és ha rendezettek lesznek a körülményeid, könnyebben találhatsz munkát. Segíteni szeretnék.

– Rajtam?

– Igen! Rajtad! Hidd el, megérdemled!

– Jó. Talán megbeszélhetjük, de először megnézem a barátomat.

Bianka vele megy. Nem hagyja ismét eltűnni. A látogatás után haza mennek, és a hazaúton végig egyezkednek. Csongor csak úgy vállalja a maradást, ha majd kifizetheti a lakbért az első fizetéséből. A nő rábólint, de nem ír róla szerződést. Eszébe sincs betartani ezt a megállapodást. Inkább segít a munka keresésben. Ő a neten keres, Csongor az újságban. Már másnap mindketten ráakadnak ugyan arra a hirdetésre. Bianka nyújtja a telefonját, Csongor felhívja a számot. Kiderül, régi ismerőse, egy volt osztálytársa keres főszakácsot nívós éttermébe. Az előző hirtelen külföldre ment. Már másnap kezdhet is, ami azt jelenti, a két ünnep között Csongor már dolgozik. Bianka segít neki mindenben. Vesznek oda való ruhákat, meg amire hirtelen szüksége lehet. Ő viszi, és megy érte éjjel. Csongor végre egy boldog ember benyomását kelti. Visszatér az életkedve. Még Szilveszter éjjelén is örömmel dolgozik. Bianka hajnali kettőkor hozza haza, és még aznap éjjel meglátogatja a férfit a vendégszobába. Tudja, a srác nem mer kezdeményezni, de talán már az ő közeledését el tudja fogadni. Már erősödött annyit a lelke. A belső énje. Vékony selyemhálóingébe csendben közeledik. Megemeli Csongor takaróját, mellé bújik a hatalmas ágyba. Átkarolja, és fejét a szőrös mellkasához szorítja. Már van akkora önbizalma Csongornak, nem akar menekülni az érzések, és a vágyai elől. Sőt, valami egészen mást akar. A nőt, aki első pillanattól tetszik neki. Olyan gyengéden tudja átölelni erős védelmező karjaival, mintha pillangót tartana a kezében. A csókja olyan lágy és vággyal átitatott, Bianka majdnem elolvad az erős karok között. Megtörténik az, amiben a férfinak már évek óta nem volt része, és amire Bianka az első nap eltelte után vágyott. Az igazi mámor pillanatát éli át a férfi egy gyönyörű, és számára fontos nővel. Ez az éjszaka többet adott neki, mint amit valaha is remélt. Az igazán jó pedig az benne, nem korlátozódik erre az egyetlen alkalomra. Csak a szoba lesz másik. Bianka hálójában alszanak a továbbiakban, és nagyon boldogok együtt. Az első fizetéséből viszont Csongor törleszteni szeretne. Így szólt a megállapodásuk, és ő ezt nem felejtette el. Ezen a kettőjük között szövődő gyönyörű szerelem sem változtathat. Ő tartja az ígéretét. Szép összeg. Sok mindenre elég lehet. Mikor hazaérve a nő felé nyújtja a teljes összeget, az eltolja magától.

– Nem kérhetek pénzt azért, mert a vendégszobában egy sporttáskában az emlékeid őrizzük. Még annyi mindenre van szükséged. Telefonra, ruhákra. Vedd meg azokat, és segíts a barátodnak egy igazi jó albérletet keresni. A mi öreg garázsunk a hátsóudvaron nem kifejezetten otthonnak való. Csak egy szükségmegoldás. Már elég jól felépült, elboldogulna egyedül, és ő is dolgozni szeretne. Beszélgettem vele tegnap. Ő mondta.

– Jó. Segítek neki. Megérdemli. De, ami utána marad a pénzemből, az a tiéd. Párként élünk. Ne alázz meg azzal, hogy nem járulhatok hozzá a kiadásokhoz. Ne tedd ezt! Ne akard, hogy el kelljen mennem! Már nem menne újabb sérülés nélkül. Szeretlek! – Átöleli Biankát, és megcsókolja. A szemei ismét könnyben úsznak, de ez nem a szégyen, hanem a boldogság könnycseppjei. – Mindent neked köszönhetek. Különösen azt a férfit, aki most vagyok. Nélküled nem történt volna ez meg velem. Most is ott volnék, ahol rám találtál. Abban a parkban, a kopott padon.

– Nem csak én adtam. Kaptam is tőled, nagyon-nagyon sokat és szépet. Érzéseket, törődést és igazi boldogságot. Ezt együtt tettük ilyenné. Közösen értünk el ide, és közösen kell folytassuk! Mindkettőnk akaratára szükség volt, és a továbbiakban is szükség lesz!

Bianka Csongor elé lép. Átölelik egymást, és önfeledten csókolóznak.

Ezt a novellát eddig ennyien olvasták el:0
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%
Tags:
Még senki nem szólt hozzá, legyél Te az első.

Szólj hozzá Te is.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2012 - 2024 Created by Platinum Design Novella - Felnőtteknek írunk!

You cannot copy content of this page

Lépj be a fiókodba

Forgot your details?