• +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%

Karácsonyi fényfüzér

Egy novellát hoztam Nektek, amit ahogy tőlem megszoktatok, Ámbár mégsem egy cuki történet, vagy mégis? Kérlek fogadjátok szeretettel!

Sietősen szedem a lábam Bella háza felé. A szívem minden lépéssel egyre vadabbul kalapál. A csendet csak a bőrcipőm kopogása töri meg. Egy autó sem ment el mellettem, mindenki otthon van szenteste. A házakat díszítő gyönyörű karácsonyi fényektől még jobban eluralkodik rajtam az ünnepi hangulat. Eszembe jut Doris, feleségem, aki annyira akarta, hogy otthon legyek velük, de én csak Bellára tudtam gondolni. Mindennél jobban vágyom rá, az érintésére. Vele igazán önmagam lehetek.
Végre megérkezem az egyszintes ház elé, ahol egyetlen dísz sincs. Pont ezzel hívta fel magára a figyelmemet anno. Megnyomom a csengőt. Ding-dang. Izzadt tenyerem az öltöny nadrágomba törlöm. A fegyverem húzza a zsebemet. Nem lehet az ember elég óvatos, igaz?
– Tessék? – Bella résnyire nyitja az ajtót, onnan néz rám kíváncsian. Mélykék szeme ilyen közelről még
varázslatosabb.
Megköszörülöm a torkom.
– Jó estét! Lerobbant a kocsim a közelben, és lemerült a telefonom is. – Felmutatom a sötét kijelzőt,
hogy bizonyosságot adjak a szavaimnak. – Telefonálhatnék? – Magamra varázsolom a bugyiolvasztó mosolyomat, aminek a nők sosem tudnak ellenállni. És láss csodát, Bella is mocorogni kezd. Biztosan ő is benedvesedett tőlem.
Tétlenül áll egyik lábáról a másikra, válla fölött hátranéz. Nem tudja, mitévő legyen. Hogy megízleljem az illatát, közelebb húzódom hozzá. Bella meghátrál, igyekszem úrrá lenni magamon, de olyan nehéz.
– A szüleim nagyon várnak rám, tudja. Itt megvárom, míg idehozza a telefonját, egy tapodtat sem
mozdulok innen, de kérem… A barátja biztos nem bánná, ha segítene egy bajbajutottnak.
Erre elmosolyodik. Zavartan lesüti a szemét a földre, és a füle mögé tűri a haját, ám annyira rövid,
hogy nincs mit odatenni. Biztosan nem rég vágatta le. Szinte kiált azért, hogy belekapaszkodjak, amikor hátulról dugom keményen.
– Nincs barátom – néz vágyakozva a szemembe – , de kérem, itt várjon meg, és máris hozom a telefonomat.
Az ajtót nyitva hagyja, nem akar bunkó lenni. A szívem még hevesebben ver. Milyen óvatlan!
– Pillanat, és megyek! – kiabál bentről.
Belépek a házba, jólesőn körbeölel a meleg. Halkan kattan a zár, amikor bezárom, a kulcsot pedig a nadrágzsebembe süllyesztem. A hálószoba felé indulok. Formás feneke a melegítőben is tisztán kivehető,
ahogy nekem háttal, az ágyon négykézláb mászik a telefon felé. Bizsereg a testem, és érzem, hogy megkeményedek. Ennyire felizgat ez a kis kurva.
– Maradj úgy!
Megdermed, aztán hirtelen felém fordul. Zavaros és felháborodott a tekintete.
– Mit keres itt? Azonnal távozzon!
Fellángol bennem a harag, előveszem a zsebemből a pisztolyom. Szólásra nyílik az az édes kis szája, a
félelem elfehéríti az arcát. Félmosolyt villantok rá.
– Kérem, kérem, ne bántson. Van pénzem. Kérem, Istenem, könyörgöm, ne csinálja! Van, van pénzem.
Remegő ujjal mutat a szoba másik sarkába.
Vállat vonok. Leülök az ágy melletti székre, de a pisztoly csövét folyamatosan rajta tartom.
– Drága, Bella – mondom. Megrezzen a neve hallatán. – Ez nem csak egy sima rablás. Meg foglak erőszakolni, de ígérem, ha megteszed, amit mondok, a végén a pénzeddel együtt lelépek, és soha többet nem fogsz látni. – Nyugalom árad a hangomból.
Bella elsírja magát, az egész teste remeg. Hagyom, kiélvezem minden percét a kiborulásának. Miután
kissé lecsillapodik, esdeklő tekintetét rám emeli.
– Tényleg elenged, ha mindent megteszek?
Magamban elvigyorodom, ám kifelé meggyőző és határozott vagyok.
– Természetesen. Nekem sem jó, hogy ilyen vagyok – sóhajtva a bal kezemmel a hajamba túrok, a
jobb kezemből nem eresztem a fegyvert –, de erre izgulok, Bella. Nem tehetek róla. Most pedig vetkőzz!
Vonakodva teszi meg, amit kérek, közben én is leveszem magamról a ruhákat. Bella tekintete álló farkamra siklik. Ha bízott is abban, hogy elengedem, a reménye most teljesen szertefoszlik.
– Feküdj le az ágyra!
Amikor nem mozdul, a pisztoly csövével határozottan célba veszem.
– Azt mondtam, feküdj le! Ne akard, hogy kinyírjalak, baszd meg! – üvöltöm az utolsó mondatot, amitől villámgyorsan engedelmeskedik. Ez az, végre helyben vagyunk.
– Kérem, ne tegye, engedjen el!
Könyörgése még jobban felkorbácsolja bennem a vágyat. Alig várom, hogy benne legyen a farkam.
Fölé tornyosulok, a pisztolyt leteszem az éjjeliszekrényre, és egy gyors mozdulattal megragadom a torkát. A szeme tágra nyílik, krákogva próbál levegőhöz jutni. Zene füleimnek. Csapkodja a mellkasom, próbál szabadulni. Mosolyogva nézem a szenvedését, aztán elengedem. Felsikolt, amikor végre levegőhöz jut. Sír, zokog, ez nagyon felizgat. Újra magamhoz emelem a fegyvert.
– Ha ordítasz, neked véged, megértetted?
Hevesen bólogat. Elmosolyodom, bár tudom, hogy most már nem talál vonzónak, de leszarom. Álló farkamra rebben a pillantása, megint csak rimánkodik.
– Kérem, engedjen el! Nem akarom ezt. – Elcsuklik a hangja, tovább sír, szája megremeg. Ösztönöznöm
kell, mert unom már ezt az egészet.
– Szopj egy kicsit!
Fejével nemet int, folyamatosan hátrál tőlem, a takarót pajzsként tartva maga előtt. Gúnyosan felröhögök, ez tényleg azt hiszi, hogy megmenti az a pléd? Ostoba, mint a többi tyúk.
– Gyerünk Bella, csináld! Ha ráharapsz, lelőlek!
Térden állok, úgy figyelem, ahogy lassan közelít a
szájával a farkamhoz. Óvatosan megnyalja. Érzem a makkomon forró leheletét a nyelve nyomán. A fegyvert a fejéhez szorítom, és behunyom a szemem. Elönt a boldogság. Próbál bevenni a szájába, azonban
annyira reszket, hogy felsérti fogával a farkamon a
bőrt. Felszisszenek, dühösen nézek le rá. Szinte érzem a félelmének szagát. Elfintorodom. Rettegve hátrál.
Megint azt a hülye takarót tartja maga elé. Megrezzen, ahogy utána nyúlok. A hajánál fogva rángatom
magamhoz.
– Ne, kérem! Hagyjon békén! Könyörgöm. Bocsánat! Véletlen volt!
A kezem még erősebben szorul ökölbe a haján. Gyomorszájon ütöm a pisztollyal, egy szisszenéssel
távozik a levegő a tüdejéből.
– Látod, mire kényszerítettél? – Megsimogatom az arcát, de ő ficánkolni kezd, vékony kezével próbál
megütni. Hülye picsa! Csípősen csattan a tenyerem az arcán. A dobhártyámat, majdnem kiszakítja az éles
sikoly, ami elhagyja a száját. Zubogni kezd az orrából a vér, a látvány még inkább felizgat.
– Kuss legyen!
A hátára zuhan, könyörög, egész teste remeg. Felé nyúlok, hogy megsimogassam. Rettegve húzza össze magát. Élesen beszívom a levegőt, ám észbe kapok, most nem kell visszafognom magam, mint Dorisszal, itt önmagam lehetek. Összevissza verem, ahol csak érem. Kemény faszom egy pillanatra sem lankad. Amikor elájul, a pisztolyt ledobom a földre. Végig simítok bársonyos bőrén. Közelebb hajolok, beleszagolok a levegőbe. A vér édeskés, fémes illata keveredik puncija szagával. Imádom.
Kezemről a pinájára kenem a vért és bedugom a farkam. Felnyögök, mert sokkal szűkebb, mint vártam. Meg kell állnom. Lassabban haladok mélyebbre, és mélyebbre, míg végre tövig elmerülök benne. Hangosan felkiáltok, aztán mozogni kezdek benne. Nem hallok mást, csak a nyögésemet és a faszom ütemes
csattogását. Kibaszottul elájult. Mérgemben keményebben lököm. Az ágy recseg, ahogy a teste mozog, mialatt ki-be jár a farkam benne. Bele akarok nézni a szemébe, hallani akarom, ahogy könyörög, ahogy sír, de nem bír el egy kis verést sem. Olyan, mint a többi nő, ez annyira felbőszít, hogy megragadom a nyakát.
Fojtogatni kezdem. Végre kinyílik a szeme, de rögtön fenn is akad. Gyorsabban mozgok, a golyóimban
érzem, hogy mindjárt elélvezek. Az arca kékül Hangosan zihálok, míg ő gurgulázó hangokat hallat. Beleélvezek. Elengedem a nyakát, és mellé fekszem. Behunyom a szemem, várok, amíg csillapodik a légzésem.
– Huh, ez jó volt Bella. Igaz?
Amikor egy szót sem szól, felé fordulok. Összeráncolom a homlokom, és felülök. A szeme a plafonra meredt, a szája kitátva. Közelebb hajolok hozzá, de egyértelműen nem lélegzik. Francba! Ellenőrzöm a pulzusát, valóban meghalt. Nem hiszem el, már megint. Ezek a kibaszott szajhák semmit sem bírnak ki. Azt hittem most végre jól választok, és kicsivel tovább húzza. Szemügyre veszem őt. Nyakán ott van a kezem nyoma. Tekintetem lejjebb vándorol. Finom, formás kis melle van, kedvem támadt megkóstolni. Odahajolok, megnyalogatom a bimbóját, szopogatom. Ráharapok, nem eresztem. Erősen meghúzom, mint a pitbull a kötelet, kitépem a helyéről és élvezettel nézem, a mellbimbó véres helyét. Ekkor már bezzeg bírják a gyűrődést. A farkam készen áll a következő menetre. Pinájába nyúlok, még meleg. Egy hirtelen mozdulattal felnyomom az öklömet, egészen a gyomráig. A testemet a bizsergés járja át. Hasra fordítom Bellát, széthúzom a seggét, és figyelem, ahogy elmerül benne a farkam. Annyira finom, hogy úgy érzem, pár lökés és ismét telespriccelem. Megállok, mialatt a hátára helyezem a testsúlyom. Egy halk hang szalad ki a torkán. Ez annyira elvonja a figyelmem, hogy kicsusszanok belőle. Megütöm párszor, hátha újabb hangokat generál a halála után. Érzem a kezem alatt selymes bőrét. Figyelmemet ismét a segglyukára összpontosítom. Durván belenyomom a farkam, pár lökés után hörögve ürítem belé a táram.

***

Fütyörészve lépek ki a zuhany alól. Máris jobban vagyok. Technikailag karácsony első napja van, így értelemszerűen a Jingle Bellst dúdolom. Szépen lassan, komótosan felöltözök. Bellára nézek, nem sok maradt belőle, rendesen feldaraboltam. Olyan ízlésesen elrendeztem, minden egyes testrészét, hogy nem lehet senkinek sem egyetlen rossz szava sem. Karácsonyi füzért fűztem át rajtuk, amit direkt csak neki vettem. Olyan szépen világítanak a testrészei. Elmosolyodom.
Bekapcsolom a telefonom. Hajnali három óra, még van egy kis időm. Felemelem Bella fejét, előrántom a farkam, és hideg, sikamlós szájába helyezem. Hangosan felnyögök. Nem csinálom végig, indulnom kell. Még utoljára visszanézek a szépen kivilágított testrészekre. Elérzékenyülök, olyan gyönyörű. Élvezem a hideg, száraz levegőt, ami kifelé menet arcon csap. És mint egy jel, ami azt súgná, jól tettem azt, amit csináltam, a hó is szállingózni kezd. Egy pillanatra megállok, felnézek a sötét égboltra, a gyér utcai lámpa gyönyörűen megvilágítja a hóesést. Behunyom a szemem. Kitátom a szám, akárcsak gyerekkoromban, és élvezem, ahogy a hűs pelyhek a nyelvemre olvadnak.
Imádom a karácsonyt!

Ezt a novellát eddig ennyien olvasták el:0
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik Nem tetszik
0% 0%
Tags:
Még senki nem szólt hozzá, legyél Te az első.

Szólj hozzá Te is.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2012 - 2024 Created by Platinum Design Novella - Felnőtteknek írunk!

You cannot copy content of this page

Lépj be a fiókodba

Forgot your details?